Filmszakos hírek

Budapest Film Academy

bfa-elte-logo
Írta: film

A Bölcsészkaron működő mozgóképes, filmes képzések új fejezetét nyitja meg az az együttműködési megállapodás, melyet augusztus 29-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem nevében Dr. Dezső Tamás dékán és Dr. Brenner Koloman dékánhelyettes valamint Hódi Jenő, a CinePartners Entertainment Inc. elnöke és tulajdonosa írt alá.  A CinePartners Entertainment Inc. Magyarországon BUDAPEST FILM ACADEMY néven indít filmkészítő kurzusokat, melyek egy-két év alatt a filmkészítés teljes vertikumát lefedik. A gyakorlati kurzusokat neves gyakorló filmkészítők tartják, és a magyar filmipar legmodernebb gyártóbázisain folynak valódi professzionális körülmények között.

A tanfolyamot kiegészíti félévenként egy néhány napos workshop, amelyet világhírű filmesek fognak tartani, akiket Andrew G. Vajna hív meg. A Budapest Film Academy saját képzési tervét egyeztette az ELTE BTK Filmtudomány Tanszékével. Az angol és magyar nyelvű kurzusok már a jelenlegi szabadbölcsészet alapszakon és a Filmtudomány MA-n alkalmasak arra, hogy a filmes képzés gyakorlati részében, a meglévő készségfejlesztő kurzusok mellett, azok fizetős alternatívájaként megjelenítsék a filmkészítés valódi közegét és eszközeit.

Az együttműködés kezdeteként már a 2011/12-es tanév első félévében beindul egy átfogó ismereteket nyújtó bevezető kurzus, mely a Budapest Film Academy tanfolyamaként indul az ELTE BTK Filmtudományi Tanszékének szakmai felügyeletével. Ez a féléves tanfolyam olyan tanúsítványt ad, melyet az ELTE és a BFA közösen állít ki, ennél fogva ez a kurzus is alkalmas lesz arra, hogy meghatározott gyakorlati filmes tárgyak teljesítéseként a Filmtudományi Tanszék elismerje. Előreláthatólag a következő félévben a tárgyaknak egy szélesebb kínálatát tudjuk majd felajánlani az együttműködés keretében.