Filmklubok és fesztiválok

Beszéljünk a filmekről! – Filmévkönyv 2010

az_en_kis_noverem
Írta: film

A sorozat különkiadása rendhagyó: 2011. december 9-én, pénteken 18.30-kor nem dokumentum-, hanem játékfilmet vetítünk, amit nem mi választottunk, hanem kedves vendégünk, a 75. életévét december 11-én betöltő Sipos András.

A Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró 1963-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát, ezt követően asszisztensként, majd rendezőként dolgozott a Magyar Televízióban. 1966-ban elbocsátották, alkalmi munkákat vállalt. 1975-ben a MAFILM-nél helyezkedett el, tizenkét évig Jancsó Miklós munkatársa volt. A Duna Televíziónak megalakulásától munkatársa, számos műsort, dokumentumfilmet jegyzett szerkesztő-rendezőként. 2001-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is rendez, s részt vesz a filmes közéletben.

Az én kis nővérem (1996)
r, fk: Sipos András, o: Kende János, v: Kármentő Éva, gyv: Kormos Andrea, z: Victor Máté

Egy vetítőgép lencséje felidézi a múltat: a német megszállást és a zsidóság elhurcolását. Az apa munkaszolgálatos, az anya külön-külön falura menti a két gyereket. Öcsi az egykori apáca tanyáján talál otthonra, később idekerül Ilcsi is a véletlen közreműködésével. A két gyerek számára mindez szinte nyaralás, bár Ilcsi naphosszat a padláson időzik. A kert végébe német osztag települ. Öcsi segít, hogy Ilcsi titokban elmehessen táncolni Jacobbal, a diákként besorozott német katonával. Ilcsi nem jön haza. A légitámadások és a front miatt a falusiak bunkerban rejtőznek el. Egyszer csak itt vannak az orosz katonák, majd apa is megérkezik. A padláson hagyott naplóból tudják meg, hogy Ilcsi megszökött Jacobbal. Többet sose tudnak meg róla. Öcsi álmaiban Ilcsi tizenöt éves és a padláson lakik. A vetítőgéplencsét egyébként apa hozta ajándékba a fogságból. (Báthory Erzsi)

Helyszín: Örökmozgó Filmmúzeum, 1073 Budapest, Erzsébet krt. 39.
Ha részt szeretne venni a rendezvényen, kérem, 2011. december 7-éig jelezze Boronyák Ritánál a boronyak.rita@ella.hu email címen!