Pályázatok

KÖNYVTRAILER PÁLYÁZAT

jovonezologo_allo_feliratnelkul
Írta: film

Az olvasásnépszerűsítés és a könyvek reklámozásának fejlődő ága a könyvtrailer. Várhatóan már eddig is sok ilyen alkotás született, de mind a kiadók, mind a filmes, animációs, reklámipari műhelyek, valamint az akár sok sikerrel is kecsegtető, sufnituning alapon működő baráti társaságok, magányos farkasok sok ötlettel bírnak, melyeket megvalósítanak, ha van erre okuk. Ezért a prae.hu általános művészeti portál pályázatot hirdet könyvek előzeteseként szolgáló mozgóképi alkotások készítésére, illetve megrendelésre készített alkotások versenyeztetésére. A zsűri tagjai közt reklámfilmrendező, reklámszakember, animációs filmrendező, forgatókönyvíró, irodalmár és filmes szakértő van. Egy másik kategóriában maguk a kiadók döntenek a beérkező pályaművekről. Természetesen nem maradhat el a közönségszavazás sem. Az alkotók így szakmai zsűri és a piac szereplői által mérettetnek meg; a kiadók új filmekhez juthatnak, új alkotócsoportokat ismerhetnek meg, azaz a reklámbüdzsé optimálisabb beosztására kerülhet sor minőségi javulás mellett.

A pályázatot kategóriái:

Profi: kiadói megrendelésre készített könyvtrailerrel pályázhatnak kiadók, vagy az előzeteseket készítő műhelyek. Az eredményt a zsűri dönti el. Díjak: 300.000 Ft, 200.000 Ft, 100.000 Ft.

Free style: bárki pályázhat. Téma: a pályázathoz társuló kiadók által megadott címlisták bármely, tetszés szerint kiválasztott könyvéhez 2012. augusztus 21. éjfélig beküldött könyvtrailerrel. A kiadók 2012. június 30-ig a pályázók rendelkezésére bocsátják a könyv szerzőjét,
címét, szinopszisát, s egy jellemző részletét – a könyv tehát lehet, hogy már elkészült, de lehet, hogy csak a pályázat leadása után jelenik meg. Magánszemélyek, csoportok, cégek, nonprofit szervezetek egyaránt pályázhatnak bármelyik kiadó bármelyik felhívására. Nyertest ebben a kategóriában a kiadók maguk hirdetnek, ha kedvükre való pályamunka érkezik. A nyertes pályázat készítői minden nyertes pályázat után 60.000 forint díjazásban részesülnek, amit a kiadók a kiíró, a prae.hu portált megjelentető Palimpszeszt Kulturális Alapítvánnyal kötött együttműködési megállapodásban garantálnak.

Várhatóan a zsűri tagjaival és az együttműködő kiadókkal – Magyarország legjobb, legtöbb címet és minőségi szerzőket kiadó kiadói – az Ünnepi Könyvhét péntekén, azaz 2012. június 8-án tartunk közös sajtótájékoztatót. A könyvtrailereket a koraősszel először
megrendezésre kerülő, Jövőnéző Művészeti Fesztivál keretében mutatjuk be az Átrium FilmSzínházban.

További részletek itt.

 

A free style kategória könyvei elérhetőek már ezen az oldalon. (És még frissül a továbbiakban, így érdemes visszalátogatni.)