Filmklubok és fesztiválok

3. Frankofón Filmnapok

La-pirogue
Írta: film

A harmadik Frankofón Filmnapok Budapesten március 1. és 9. között kerül megrendezésre az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Tíz frankofón ország húsz, Magyarországon először vetített filmje és egy Olivier Assayas retrospektív vetítéssorozat szerepel az idei programban.

A filmnapok keretében március 7-én 9:45-től 11:30-ig az ELTE  Sauvageot termében (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F, alagsor) filmes mesterkurzus kerül megrendezésre.

A Filmnapok a Frankofónia közösségének legfrissebb filmtermésén keresztül igyekszik rámutatni a francia nyelvvel szoros kapcsolatban álló európai, afrikai és tengerentúli országok filmiparának változatosságára. Az idei mustra még az előző éveknél is gazdagabbnak ígérkezik, mivel új országok – Algéria, Görögország és Szenegál – sikerfilmjei is bekerültek a válogatásba.  Hét premier előtti bemutatót láthat a közönség, amelyek között több frankofón koprodukció is szerepel.

A frankofón kultúra sokszínűségét bizonyítja a meghívott alkotók sora is, akik személyesen mutatják be filmjüket : Antonis Kafetzopoulos, görög színész és négy filmrendező, a libanoni Bahij Hojeij, a marokkói Faouzi Bensaïdi, a francia Leos Carax, valamint a szintén francia Olivier Assayas. Az utóbbi tiszteletére szervezett, öt filmből álló vetítéssorozat célja, hogy a magyar közönség jobban megismerje a magyar származású, neves francia filmrendező, a francia újhullám továbbéltetőjének munkásságát.

A tavalyi évhez hasonlóan a válogatás egy része hat nagyvárosban (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Szolnok) is látható lesz, többek között az Alliance Française-ek támogatásával.
A filmek műfajukat tekintve is változatos képet mutatnak: lesz dráma, vígjáték, thriller, animációs és rövidfilm. A feldolgozott témák között épp olyan hangsúlyosan vannak jelen a valóság ihlette történetek, mint a fikció. Számos filmben a frankofón világ történéseit véljük felfedezni, másokban pedig a valóságtól egészen elrugaszkodott karaktereket.

 

Kiemelt események :

Március 1. 19.00, Uránia
nyitófilm: Csont és rozsda (De rouille et d’os)

Március 2. 19.00, Uránia
Halál eladó (Mort à vendre) című marokkói film bemutatója a rendező, Faouzi Bensaïdi részvételével

Március 5. 19.00, Uránia
Platón akadémiája (Académie de Platon) című görög film bemutatója a színész, Antonis Kafetzopoulos
részvételével

Március 6. 19.00, Uránia
Május után (Après mai) című francia film premier előtti bemutatója a rendező, Olivier Assayas
részvételével

Március 6. 21.00, Uránia
Jöjjön már az eső (Que vienne la pluie) című libanoni film bemutatója a rendező, Bahij Hojeij
részvételével

Március 9. 15.00, Uránia
zárófilm: Camille ismétel (Camille redouble)

 

Jegyárak:  diákjegy – 700 Ft,  1 filmvetítés – 1000 Ft, 5 filmvetítés – 4000 Ft, 10 filmvetítés: 7000 Ft

További információ elérhető az esemény honlapján.