Filmklubok és fesztiválok

KOREAI FILMHÉT

Plakát_Koreai-Filmhét-2013
Írta: film

Koreai Filmhét

2013. november 4-9.

A Koreai Kulturális Központ szervezésében idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a koreai filmhét 2013. november 4-8. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az idei év az olyan díjnyertes koreai alkotásokról fog szólni, melyek az Oldboy kivételével először kerülnek bemutatásra Magyarországon.

A vetítésekre a belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben, a szabad helyek erejéig lehetséges. A filmeket eredeti nyelven vetítik, a dísztermi vetítések magyar és angol felirattal, a Csortos teremben zajló vetítések angol felirattal láthatók. A korábbi évektől eltérően mindegyik film kétszer is vászonra kerül november 4-8. között.

A 2013-as koreai filmhetet a Grand Bell Awards-díjas A férfi, aki királyt játszott című film díszvetítése nyitja meg 2013. november 4-én 19 órakor a Filmszínház dísztermében, zártkörű előadás keretében. Az izgalmas, helyzetkomikumokkal fűszerezett történelmi dráma középpontjában egy olyan közember áll, akit a király bőrébe bújtatnak annak hasonmásaként, megakadályozandó az uralkodó elleni merényletet.

Program:

NOVEMBER 4. HÉTFŐ
19:00 Díszterem: Hivatalos Megnyitó és Díszvetítés – A férfi aki királyt játszott
(Gwanghae – színes, dél-koreai történelmi filmdráma, 2012, 131′, magyar és angol felirattal)
21:00 Csortos terem: Csak egy film/Rough Cut
(Yeonghwaneun yeonghwada – színes, dél-koreai akciófilm, 2008, 113’, angol felirattal)

NOVEMBER 5. KEDD
19.00 Díszterem: Oldboy (színes, dél-koreai thriller, 2003, 120’, magyar és angol felirattal)
21:00 Csortos terem: A férfi aki királyt játszott
(Gwanghae – színes, dél-koreai történelmi filmdráma, 2012, 131′, angol felirattal)

NOVEMBER 6. SZERDA
19:00 Díszterem: Amelyik kutya ugat, az nem harap
(Flandersui Gae – színes, dél-koreai vígjáték, 2000, 106’, magyar és angol felirattal)
21:00 Csortos terem: Oldboy (színes, dél-koreai thriller, 2003, 120’, angol felirattal)

NOVEMBER 7. CSÜTÖRTÖK
19:00 Díszterem: Vértestvérek (Uihyeongje – színes, dél-koreai akciófilm, 2010, 116’, magyar és angol felirattal)
21:00 Csortos terem: Amelyik kutya ugat, az nem harap
(Flandersui Gae – színes, dél-koreai vígjáték, 2000, 106’, angol felirattal)

NOVEMBER 8. PÉNTEK
17:00 Csortos terem: Vértestvérek (Uihyeongje – színes, dél-koreai akciófilm, 2010, 116’, angol felirattal)
19:00 Díszterem: Csak egy film/Rough Cut
(Yeonghwaneun yeonghwada, színes, dél-koreai akciófilm, 2008, 113’, magyar és angol felirattal)