Info

NOÉ BÁRKÁI

Noe_barkai_3D_vegleges
Írta: film

Noé bárkái DVD bemutató

A magyar természetfilmezés doyenje, Kollányi Ágoston születésének századik évfordulójára a MaNDA és Filmintézet DVD-bemutatóval egybekötött vetítést rendez az Uránia Filmszínházban 2013. november 12-én 19.00 órakor.

Az ünnepség keretében bemutatjuk Kollányi Ágoston Noé bárkái című természetfilmjét, pályájának egyik csúcsát, amely nemcsak egyszerűen megkapó bájú természetfilm, filozofikus erejű filmköltészet, hanem az egyik első sikoly az ökológiai lánc megszakadása ellen, természetes élettereinkért, amelyek egyre inkább csak rezervátumokban léteznek.

Forrás: www.mandarciv.hu

 

„Adhatnám címének azt is: „tarvágás”, ahogy menekülnek az állatok a fejsze alá fogott erdőrészből, ahogy nyivákolnak, sikoltoznak a kismalackák a dőlő fa odvában, ahogy tántorogva futnak az aljnövényzetben, ahogy pánikban körmölik föl magukat egy másik fa kérgére… Adhatnám címnek azt is: A tiszavirág élt százmillió évet…”

E megragadó, himnikus erejű természetfilmről Nemes Nagy Ágnes írta ezeket a csodáló sorokat. De Kollányi filmes „bárkái”, a számos nemzetközi díjat nyert AkváriumRagadozó növényekÖrök megújulásAz állatok válaszolnak nemcsak arról a különleges, megszállott munkáról voltak híresek, amit stábjával az állatok észrevétlen becserkészésétől a motívumgyűjtő fotók ezrein át észrevétlen lencsére kapásukig végigcsinált, hanem ugyanilyen ihlettel, elhivatottsággal készített művészi portréiról is. Többek között Kovács Margit, Barcsay Jenő, Szőnyi István életművét is értő, művészi közelségbe hozta filmjeiben.

Forrás: www.mandarchiv.hu

 

A beszélgetés résztvevői ifj. Kollányi Ágoston rendező, Kollányi Judit vágó, Báron Gyögy filmesztéta és Fazekas Eszter kiadványszerkesztő.

A bélyegkép forrása: www.mecenatura.mediatanacs.hu