Pályázatok

PITCH FÓRUM

friss_hus_plakat_2013
Írta: film
Az első magyar rövidfilm pitch fórum a Friss Húson

A Friss Hús Nemzetközi rövidfilmfesztivál hamar a hazai fiatal filmesek egyik legfontosabb eseményévé nőtte ki magát. A fesztiválon idén immár harmadik alkalommal mutatkozhatnak be a nagyközönség előtt magyar és nemzetközi rövidfilmesek.

Idén első ízben szakmai programsorozatot is szervezünk a Friss Hús keretében – amelynek legfontosabb eleme az első magyar rövidfilm pitch fórum lesz. A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok megvitatására. Terveink szerint 10 filmtervet választunk ki, amelyeket rangos szakmai zsűri előtt mutatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek – stábonként maximum hárman).

A legjobb filmtervek díjazásban részesülnek, illetve részt vehetnek a Friss Hús, a Daazo és egyéb szakmai szervezetek inkubációs projektjében: a filmek előkészítését különböző partnereken keresztül szakmai tanácsokkal segítjük. (Az inkubáció tervezett területei: forgatókönyv-fejlesztés, filmforgalmazás, fesztiváloztatás előkészítése, pénzügyi tanácsadás, kommunikációs tanácsadás.)

A szervezők várják a kérdéseket, illetve a pályázatokat az info@daazo.com email-címre.

Határidő: március 12.

Beküldendő anyagok:
Tervek: szinopszis
rendezői filmográfia
vizuális koncepció (moodboard)