Filmklubok és fesztiválok

Belga Filmnapok

Tokyo-Anyway1
Írta: film

Belga Filmnapok az Urániában

November 18. és 20. között Francia Nyelvű Belga Filmnapokat rendeznek az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A háromnapos vetítéssorozat keretében kortárs belga filmrendezők francia nyelvű alkotásait láthatják a nézők, játékfilmeket és rövidfilmeket egyaránt. A fővárosi filmszínház mellett Szegeden és Veszprémben is lesznek vetítések.

A Francia Nyelvű Belga Filmnapokat 2006 óta évente megrendezték Magyarországon, legutóbb 2012-ben került sor az eseményre. Két év kihagyás után idén is a Vallonia Brüsszel közösség szervezésében folytatódik a rendezvény, amelynek fő célja, hogy bemutassa azokat a hazájukban sikeres és tehetséges belga filmrendezőket, akiknek a filmjeit még nem láthatta a magyar mozik közönsége. Az Uránia Nemzeti Filmszínház évek óta kiemelt figyelemmel kíséri a frankofón filmkultúrát, így örömmel befogadta a novemberi eseményt, amely a Wallonie-Bruxelles Nemzetközi Kapcsolatok Irodája, a Belga Királyság Nagykövetsége és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

A filmnapok ünnepélyes megnyitóján, 2015. november 18-án 19 órakor Camille Meynard Tokyo Anyway című filmdrámáját vetítik, a rendező jelenlétében. A film négy, harmincas éveiben járó brüsszeli fiatal történetét mutatja be, akiknek hirtelen a feje tetejére áll az élete. A Tokyo Anyway nem tekinthető hagyományos filmnek, inkább kísérletnek vagy stílusgyakorlatnak. A filmbeli jelenetek nagy része improvizáció, a rendezőt az érdekli igazán, hogy miként gondolkodnak a világról a mai harmincasok, és a történetet csupán vázként használja ennek megértéséhez. Camille Meynard rendező a budapesti premiert követően a veszprémi előadásra is ellátogat, a filmet emellett Szegeden a Belvárosi Moziban és Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban is bemutatják.

A filmnapok keretében további két játékfilmet és egy rövidfilm-összeállítást vetítenek az Urániában. A korábban Cannes-ban is díjat nyert rendező, Benoît Mariage új filmje, A zebra csíkjai (Les rayures du zèbre) című tragikomédia főszereplője egy sportmenedzser, aki épp a következő nagy futballsztárt keresi Elefántcsontparton. Amikor rátalál egy fiatal tehetségre, Belgiumba viszi, hogy bajnokot csináljon belőle, de hiába „a fociban mindenki egyenlő” jelmondat, a kommunikációs nehézségek hol tragikus, hol komikus félreértéseket okoznak. Ezek ábrázolásán keresztül a belga rendező és főszereplő kitűnő összjátékkal, kíméletlenül kigúnyolja honfitársai pökhendiségét és rátartiságát.

Kadija Leclere belga-marokkói-francia koprodukcióban készült, Egy zsák liszt (Le sac de farine) című filmdrámájához saját életéből merített ihletet. A film intelligensen kezeli az olyan kényes kérdéseket, amilyen a nyugati és keleti kultúrák különbözősége, a fiatal lányok bontakozó nőiessége és a nők helye a marokkói maghreb társadalomban, avagy a generációk között lappangó konfliktusok.

A Francia Nyelvű Belga Filmnapok zárásaként egy rövidfilmes esttel búcsúzik a program. A fiatal, francia nyelvű belga alkotók rövidfilmjeikben sokszínű élettörténeteket, élményeket és tapasztalatokat mesélnek el, a barátságot kikezdő versengésről, önmagunkkal való megbékélésről vagy egy különös lottónyereményről.

A filmeket francia nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik, jegyek kedvezményes áron, 1000 Ft-ért kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján.

Részletes program

Esemény a Facebookon