Filmklubok és fesztiválok

ARTSZ-KINEDOK FILMKLUB

matky_a_dcery
Írta: film

ARTSZ-KineDok filmklub: Anyák és lányaik + Új világ
2016. november 10. (csütörtök), 18:00

Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium és a KineDok ebben a félévben is szervez dokumentumfilm-vetítéseket a TáTK-n. A második alkalommal az “Anyák és lányaik” és az “Új világ” c. szlovák alkotások kerülnek sorra 2016. november 10-én.

Helyszín:  ELTE Lágymányosi Campus Északi Tömb, Némedi Dénes Kari Könyvtár előtti tér (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A, -1.45 terem előtt)
A kelet- és közép-európai gondolatébresztő, friss dokumentumfilmeket a KineDok támogatásával vetíti a Szakkollégium, eredeti nyelven, magyar felirattal.
 
Anyák és lányaik (2015, szlovák dokumentumfilm, 26 perc)
“Az Anyák és lányaik rövidfilm egy három nőből és egy kislányból álló családról, akik férfi nélkül élik mindennapjaikat egy apró észak-szlovákiai faluban. A három asszony sorsának közös vonása, hogy az őket ért csapások hatására mindegyikük elvált, illetve megözvegyült. Az alkotás ennek a négy egymással anya-lánya kapcsolatban álló nőnek a mindennapjait mutatja be: kívülről-belülről jól ismerik és szeretik, de talán bizonyos tekintetben gyűlölik is egymást. Nem csak a személyiségük, de életutuk is rendkívül hasonló, így őket látva felmerül a kérdés, hogy oly sok egyéb dolog mellett vajon a sorsunkat is a szüleinktől örököljük-e. Nagy kérdés ez a család legfiatalabb tagja, a kilenc éves Natálka számára is – vajon az édesanyja, nagyanyja, és dédnagyanyja útját fogja majd követni, vagy képes lesz elkerülni az ő sorsukat.” – A filmről a KineDok oldalán
Új világ (2015, szlovák dokumentumfilm, 29 perc)
“Az Új világ egy filmdráma egy kihalt házban élő magányos, mentális problémákkal küzdő asszonyról. Otthonából lassan minden ingósága eltűnik, és velük együtt fokozatosan az ő reménye is szertefoszlik arra, hogy újra visszatérjen régi, normális életéhez. A külvilághoz való kapcsolatot csupán két ember jelenti számára: egykori barátja, Laco, aki szeretne újra a bizalmába férkőzni, illetve unokatestvére. Vajon valóban érdekli őket, hogy mi lesz Annával, vagy csak a vagyona után sóvárognak? Vajon milyen sorsra jut Anna és omladozó háza? A film ezekre a kérdésekre keresi a választ.” – A filmről a KineDok oldalán
A filmek után beszélgetés Wessely Anna szociológussal, a Társadalomtudományi Kar ny. docensével.