Folyóirat

BETEKINTŐ – Felhívás – A magyar film és színház 1945-1989

betekinto
Írta: film

Hangulatkeltők témakörben publikáció benyújtására

Túlzás nélkül mondhatjuk, a szocializmus idején – legfőképp a Kádár-korszakban – a film vált a magyar művészet zászlóshajójává. Azt, amit korábban a költők és regényírók szavakkal mondtak el, immáron mozgóképekkel illusztrálták a rendezők. A napjainkra háttérbe szorult ún. sors- és közérzetfilmek élénken, a korabeli szólásszabadság határait feszegetve reagáltak a rohamtempóban átalakuló magyar társadalom problémáira. Ezért a hatalom kiemelt figyelemmel követte a hazai filmvilág eseményeit.

Hasonló légkör uralkodott az 1949-ben államosított magyar színházakban is. Végig a kettős beszédmód és a tudatos mimikri jellemezte a Kádár-kori színtársulatok többségét, míg az 1970-es évektől lassacskán a direktebb üzeneteket megfogalmazó alternatív színházi csoportok is megjelentek. Ezért a magyar állambiztonság ügynökökkel, bomlasztással és megfigyeléssel igyekezte kordában tartani, illetve a saját érdekei mentén befolyásolni a bizonytalan elköteleződésű rendezőket és színészeket. Az ekkor kialakult a kapcsolatok még napjainkban is heves közéleti vitákat gerjesztenek.

Az idei tematikus számunkba minden olyan tanulmányt, forrásközlést, visszaemlékezést, és a témához kapcsolódó kiadványt értékelő recenziót szívesen várunk, amelyek mélyebben is megismertetik velünk ennek a rendkívül érdekes világnak az összetett viszonyait. Ezek lehetnek hazai vagy emigrációba szorult színészek és rendezők portréi, különféle állambiztonsági történetek, művészetfinanszírozási és hatástörténeti elemzések, illetve egy-egy alkotás eszmetörténeti feldolgozása stb. Leendő szerzőinket kérjük, hogy a tervezett írások nagyjából 200-250 szó hosszúságú absztraktjait az alább megadott határidőig küldjék el. A tanulmányok maximális terjedelme: 1 szerzői ív, azaz 40.000 karakter.

Felhívjuk szerzőink figyelmet, hogy csak a hivatkozási szabályzatunk szerint elkészült kéziratokat
van módunkban befogadni.

Erről bővebben itt tájékozódhatnak: http://www.betekinto.hu/hu/szerzoinkhez

Az absztraktok beküldési határideje: 2022. április 30.
A tanulmányok leadási határideje: 2022. július 30.

Az absztraktokat és a tanulmányokat a szerkesztőség hivatalos email címére kérjük beküldeni: betekinto@abtl.hu