Filmklubok és fesztiválok

BANKSY FILM ÉS PROGRAMSOROZAT

image006
Írta: film

Banksyt, az ismeretlen személyazonosságú alkotót ma már annak sem kell bemutatni, aki nem járatos a street art világában, hiszen a stenciles graffitisból világszerte ismert politikai aktivista lett. A bristoli művész nem véletlen él inkognitóban: művei hiába világhírűek, a graffitizést a törvény bünteti, ráadásul alkotásai társadalom-, és nem ritkán kormánykritikusak is, és nem is korlátozódnak kizárólag Nagy-Britannia utcáira.

2010-ben, a Sundance Filmfesztiválon mutatták be Banksy első „dokumentumfilmjét”, az Exit Through The Gift Shopot (Kijárat az ajándékbolton át), melyet „a világ első street art katasztrófafilmjeként” tartanak számon. (Számos díj mellett 2011-ben még Oscar- és BAFTA-díjra is jelölték.)
Magyarországon először a Műcsarnok mutatja be a filmet eredeti nyelven, magyar felirattal. Az eseményre a magyar urban art és underground szcénát is bevonva építjük fel a teret, így több meglepetés mellett különleges környezetben kerül sor a vetítésekre, ahogy az Banksy egyedülállóan provokatív munkásságához méltó. A szokatlan megoldások és együttműködések keretében megvalósuló „kiállítást” a várakozásokhoz képest később, 2012. december 8-tól 2013. január 20-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A filmet nyitva tartási időben 10.15-től, csütörtökönként 12,15-től folyamatosan vetítjük. További részletek és hírek hivatalos facebook oldalunkon találhatók.

Belépő: 300 Ft

NYITÓNAP : 2012. december 8., szombat 18 órától (portikusz, aula, díszterem, Mélycsarnok, Műcsarnok Klub)

Kijárat az ajándékbolton át

színes, magyar feliratos amerikai-angol dokumentumfilm, 87 perc, 2010

„Történet egy emberről, aki arra vállalkozik, hogy lefilmezze a lefilmezhetetlent. És végül kudarcot vall.” (Banksy)
A történet szerint egy fura francia bolttulaj, aki mellesleg amatőr filmes és önjelölt falfirkáló, elhatározza, hogy dokumentumfilmet forgat Banksyről, a világ talán legismertebb street art művészéről. Minthogy művészete büntetőjogi kategóriának minősül, Banksy nem fogadja lelkesen újdonsült „barátja” közeledését. Végül Banksy belép a filmbe, a kamerát az operatőr „ellen” fordítja, így a filmes lesz alkotásának főszereplője, de persze feltűnnek a világ leghíresebb graffiti művészei is.

rendező: Banksy
producer: Jaimie D’Cruz
zenéjét szerezte: Roni Size
szereplő(k): Banksy, Shepard Fairey, Thierry Guetta, Rhys Ifans, Space Invaderr