Filmszakos hírek

ELTE VIZSGAFILMEK

elte_rz_kenczlermarci_k
Írta: film

Rövidzárlat – 10 rövidfilm

Egy szeretett személy elvesztésétől szenvedő fodrásznő, egy hajléktalan és egy deszkás srác burleszkbe illő párbaja, valamint bringás baleset – többek között e témákat mutatják be az ELTE  Filmszakosok vizsgafilmjei, melyekből 2013. november 30-án tartanak vetítést az Átrium Film- Színházban. A tíz alkotó kisjátékfilmjeiben olyan színészek tűnnek fel, mint Bán János, Börcsök Enikő, Gálffi László, Makranczi Zalán, Péterfy Bori, és Trokán Nóra.

Tavaly a Magyar Nemzeti Filmalap pályázatán 10 millió forintot nyert az ELTE Filmtudomány Tanszék gyakorlati specializációja, így a Színház és Filmművészeti Egyetem, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mellett lehetőséget kaptak az itt tanuló diákok arra, hogy kis költségvetésű vizsgafilmeket készíthessenek. A Ferenczi Gábor, Hartai László és Pálos György kreatív producerek vezényletével irányított projektben 10 rövidfilm született, amelyeket a Laokoon Film gyártott. A tanszéken belül 17 pályázat érkezett be, amelyből a tíz legígéretesebb forgatókönyv valósult meg.

A rövidfilmek mind más-más alkotói habitusról, világnézetről és ízlésről tanúskodnak. Megtalálható köztük dokumentumfilm, fikciós dokumentumfilm és kísérleti film is, de a filmek többsége fikciós kisjátékfilm, amelyek között adaptáció és személyes ihletettségű történet is szerepel.

Itt található további infó.