Filmklubok és fesztiválok

FÉNYÍRÓ KLUB

letöltés
Írta: film

Fényíró Filmklub

Ismét indul a BKF programja, a Művész Moziban, melynek szervezésében elismert, szignifikáns alkotók mutatják be munkáik részleteit.

Február 19. : Miklós Mari – vágó

A félév első meghívottja Miklós Mari vágó, aki 2010 óta a BKF összes filmes évfolyamát tanítja, tanította. Többek között ő vágta a Jób lázadása című. filmet, amely azon kevés magyar játékfilm közé tartozik, melyet Oscar-díjra nomináltak a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Egyik vágója volt a híres budapesti Queen koncertfilmnek, amely a British Video Awards első díját kapta. Zsigmond Vilmos egyetlen önálló rendezői filmjének is ő volt a vágója, dolgozott többek közt Sándor Pállal, Zsombolyai Jánossal, Dobrai Györggyel; Gárdos Péter, Koltai Róbert filmjeit vágta, és még számos hazai és nemzetközi film vágójaként ismert.

Február 19-én Gárdos Péter, Utolsó Blues című filmjét vetítik teljes hosszban, de a beszélgetés menetétől függően rövid részleteket mutatnak a Jób lázadása, a Queen in Budapest, a Noé bárkája vagy a Sose halunk meg című filmekből is. A beszélgetést Vámos Zoltán rendező, a Fiatal Filmkészítők Egyesületének elnöke vezeti.

Február. 26.: Molnár György – rendező

Nehezen dőlt el, hogy A varázsló álma c. filmjét vetítsék-e, amely a New York-i Modern Művészetek Múzeumában az örökre archivált filmek gyűjteményébe került, vagy A Vörös Vurstli, esetleg az Örökkön örökké című filmjeit, melyeket Szabó Gábor operatőrrel forgatott. Végül az Anna filmje című munkájára esett a választás, melyet Kardos Sándor, A BKF operatőr tanárával forgattak és talán a legjobban képviseli azokat a játékfilmjeit, amelyeket a formanyelvi útkeresés és kísérletezés jellemez. A moderátor: Csukás Sándor operatőr.

Március. 5. Enyedi Ildikó – rendező

Enyedi Ildikó első filmjével szinte berobbant a magyar filmművészetbe, filmje belekerült minden idők legjobb 12 magyar filmjének válogatásba (Új Budapesti Tizenkettő). De Az én XX. századom”-at már vetítették korábban, amikor Máthé Tibor operatőr volt a vendég. Ezért most egy olyan filmje kerül bemutatásra, amelyet kevésbé ismerhetnek a mai fiatalok, pedig már egy sokkal érettebb, és szakmailag teljes fegyverzettel rendelkező rendezői munkája, a Simon Mágus, melyet szintén Máthé Tiborral forgatott, itthon és Párizsban.

Márc. 12. Rohonyi Gábor – rendező

Ő a Filmművészeti Egyetemet többek között Bollók Csabával, Szaladják Istvánnal, Thernesz Vilmossal közös osztályban végezte, akik szintén a BKF-en tanítanak. Első játékfilmjét sok éves reklámfilmes tapasztalat előzte meg, amely kíméletlen piac, és amelyben csak a legjobbak képesek hosszú távon talpon maradni. Ezzel a komoly iskolával a háta mögött készítette a Konyec című magyar  ‘Bonnie and Clyde’ groteszkjét, amelyet vetítenek ezen az estén.