Info

KOSSUTHKIFLI

IMG_2410_kisebb
Írta: film

KOSSUTHKIFLI – HARMADIK EPIZÓD

melyben Füzegy vitéz kiszabadul a skatulyából

Március 29-én, vasárnap este 20:50-kor a Dunán a harmadik epizóddal folytatódik a Fehér Béla lebilincselő regényéből készült tévésorozat, a KOSSUTHKIFLI.

A második részben a szerelmesek, Thalvizer grófnő és Batykó, a különös, kissé hibbant kocsihajtó kíséretében postakocsin indultak el, hogy a hadszíntérré vált országon át elvigyék a beuglit Debrecenbe, s egyben végére járjanak a rejtélynek. Az úton martalócok támadtak rájuk, majd megmenti őket Badagány, a limlomász, akitől Estilla egy csodálatos kis étüit vásárol, és megismerték a díszes dobozka ősi legendáját is, mely szerint az elvarázsolt Füzegy vitéz lakik benne. Közben Pozsonyban az elkeseredett cukrászmester bezárta boltját, és a lánya keresésére indult. Elsőként csábítójának atyját, Schwappach Ferdinánd udvari tanácsost kereste fel, akiről kiderült, hogy a császári besúgóhálózat feje. Mire leszállt az est, egy halottaskocsi szegődött a fiatalok nyomába, fedélzetén egy megtört és egy bosszúszomjas apával. Éjjel pedig Batykót, a kocsihajtót halott anyjának szelleme látogatta meg.

A harmadik epizódban, az utazás második napján a postakocsi utasai – a szerelmesek, Thalvizer grófnő és Batykó – megállnak reggelizni, de véletlenül kiszabadítják a Kovács Lehel alakította Füzegy vitézt a skatulyából – ez látványos jelenetnek ígérkezik! Miután a maradék magyar felfalja a reggelijüket, visszaparancsolják az étüibe, és folytatják útjukat Galántára, hogy passzus szerezzenek, nehogy az osztrákok letartóztassák őket. A harmadik részben Batykót ismét felkeresi az édesanyja, és megparancsolja neki, hogy szerezze meg a tollat – akár gyilkosság árán is.

A Kossuthkifli aktuális részeit péntekenként 20 órától ismétli a Duna World. A sorozat az interneten is követhető ezen a linken.