Workshop / képzés

SZÖVEGVIZUALIZÁCIÓ

Apollinaire
Írta: film

Szövegvizualizációs projektindító workshop

február 11. csütörtök, 11:00-12:30, Stúdió

Hogyan rajzoljunk gondolatot?

Ezen a tavaszi projektszemináriumon elméleti szövegek gondolatmenetét, kulcsfogalmait és összefüggéseit próbáljuk meg vizuális módszerekkel ábrázolni. Az adatvizualizáció, a vizuális jegyzetelés, a fogalomtérkép (mind map), az infografika példáiból kiindulva, rendszeres házi és órai feladatokkal gondolkodtatva és rajzoltatva tréningeljük a résztvevőket. A félév során három tudományos szöveget fogunk alaposabban értelmezni, lehetséges képi megjelenítésükhöz ötleteket gyűjteni, a vizualizációkat pedig több fázisú munka során és egy kis meglepetéssel fűszerezve véglegesítjük. A cél tehát a szövegek tartalmi összefüggéseinek feltérképezése lesz, melyhez nem rajzolni kell tudni, hanem gondolkodni! A kurzus esztétika, média- és filmszakos hallgatóknak is nyitott.

A félévet egy nyílt workshoppal kezdjük, ahol mindenki filctollat ragadhat, és kipróbálhat néhány  szöveg- és tudásvizualizációs módszert. A workshop a félév első órája is egyben, így a kurzusra jelentkezettek számára kötelező, de minden egyéb érdeklődő számára is nyitott.

Margitházi Beja, Barts Lívia

szovegvizualizacio_flyer

Bélyegkép forrás