Filmklubok és fesztiválok

Áprilisban újra Friss Hús!

last call
Írta: film

Közeledik a nagy várakozással övezett 6. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. Az április 3. és 8. között a Toldi moziban megrendezendő fesztivál programját új magyar és nemzetközi rövidfilmekből állították össze.

A magyar programba összesen 34 filmet válogattak be. A hazai közönség a Friss Húson láthatja először az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjét, A legjobb játék című alkotást és Bucsi Réka Solar Walk című animációs filmjét, amelynek világpremierje az idei Berlinalén volt. A néhány éve óriási sikert arató Újratervezés rendezője, Tóth Barnabás Susotázs című filmjével tér vissza a fesztiválra, és a Friss Húson mutatkozik be többek között Schwechtje Mihály, Kis Hajni, Kovács István és Grosan Cristina új filmje is.

Emellett számos figyelemre méltó alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelenési felületet kapnak.

A nemzetközi versenyprogram három blokkjának válogatásában olyan filmek szerepelnek majd, mint a cannes-i arany pálmás Gentle Night, a Berlinale Generation szekciójában díjazott Into the Blue, az idei Sundance-en is vetített Deer Boy, vagy a Velencében bemutatott Death of the Sound Man.

A fesztivál programjának összeállítói idén először külön blokkot szenteltek az LMBTQ-témájú filmeknek (Friss Hús #QUEER), illetve a horror műfajának (Friss Hús @MIDNIGHT).

Az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál záróünnepségén idén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élő szereplős, a legjobb magyar animációs, és a legjobb nemzetközi élő szereplős/animációs filmnek járó díjat, valamint díjazzák a legjobb magyar színészt és a legjobb magyar színésznőt is. Ezeken kívül több különdíjat is kiosztanak a filmfesztivál záróeseményén, valamint a legígéretesebb 30 alatti rendezőnek járó díjat is odaítélik.

PROGRAM ITT: http://toldimozi.hu/programok/6-friss-hus-rovidfilmfesztival

Jegyek már kaphatók online és a Toldi mozi pénztárában!

http://www.daazo.com/static/frisshus18_hu