Filmklubok és fesztiválok

Közelkép – Három tánc

3
Írta: film

Premier előtti vetítés a Közelkép Filmklub keretében!

A Három tánc című egész estés dokumentumfilm a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balettet tanuló diákjainak három generációján, az I., V. és IX. évfolyamos Ulrich Marcell, Mezei Ábel és Kóbor Demeter történetén keresztül mutatja be az iskolába kerüléstől a balettművésszé válásig vezető utat. Miközben a tízéves korukban egy életre szóló döntést hozó diákok életben tartanak egy hatszáz éves műfajt, az iskolában töltött kilenc év során megküzdenek a családtól való elszakadással, a szigorú elvárásokkal és a fizikai és lelki fájdalommal.

A két éven keresztül készült, személyes hangvételű és játékfilmes képi világú, táncfilmes betétekkel színesített alkotás megörökíti a diákok hétköznapjait és életük sorsfordító pillanatait, az iskolai órák mellett betekintést ad az egymással és a mestereikkel való kapcsolatukba, a versenyek, vizsgák és próbatáncok megpróbáltatásaiba.

A Három tánc a Filmfabriq gyártásában és a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, rendezője Glória Halász, aki a Mi ez a cirkusz? és a Rupa butikja című filmeket is jegyzi, utóbbi elnyerte az ENSZ filmfesztiváljának fődíját az Egyesült Államokban.

Részletek és előzetes: http://urania-nf.hu/esemenyek/1239/