Filmklubok és fesztiválok

ANILOGUE, NEMZETKÖZI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL

anilogue_bunuel
Írta: film

November 27-én a bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációja nyitja az immár tizenhetedik Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Idén három kategóriában több mint 50 film kerül versenybe, köztük a magyarul is megjelent regény adaptációja, a Kabul fecskéi című francia festményanimáció, melynek idén Cannesban volt a világpremierje, valamint a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol film, melyben Luis Buñuelt követjük, amint egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog. Versenyen kívül is rengeteg új animációs filmet, animált dokumentumfilmet, virtuálisvalóság-filmet, gyerekprogramot és közönségtalálkozót kínál majd a fesztivál öt budapesti helyszínen.

Innen tudod letölteni a teljes hírt.