Mozgóképkultúra- és médiaismeret osztatlan tanárszak

A képzés bemutatása

A filmkultúra oktatásának igénye hazánkban a közoktatásban az 1960-es évekig nyúlik vissza. Elsőként az ELTE BTK-n indult, 1994-től folyik itt e műveltségi terület felsőfokú oktatása, mely képzés tanári képesítés megszerzését is lehetővé tette. 1998-ban indult Intézetünkben a Mozgóképkultúra és médiaismeret szakirányú továbbképzési szak, melynek keretében mára több száz, a tárgy oktatására felkészült pedagógust képeztünk. MA-szintű tanárképzésünket ezért részben a Filmtudomány MA, illetve a Kommunikáció- és médiatudomány BA és MA képzések kialakítása során, részben pedig a Mozgóképkultúra és médiaismeret szakirányú továbbképzési szakon szerzett tapasztalatainkra kívánjuk építeni. A Média-, mozgókép- és kommunikáció, illetve Mozgóképkultúra- és médiaismeret osztatlan tanárképzési szak – a közoktatás igényeinek megfelelően – a szükséges egyensúlyt biztosítja a médiatudományi, filmtudományi és a kreatív, illetve módszertani stúdiumok között.

Sok iskolában a média az „elhanyagolható” tárgyak között szerepel, amelyet akár a rajz- vagy a magyartanár is képes megtartani. Na de akkor miért is van szükség médiatanárra és médiaórára? A média egy nagyon komplex rendszer, amely egyrészt az összes tantárgyban, másrészt az élet összes területén jelen van. Emiatt fontos az olyan médiatanár-képzés, amely felkészíti a tanárjelölteket arra, hogy összefüggéseket lássanak és láttassanak meg különböző területek között. A médiatudatosság és a médiaműveltség kialakításához elengedhetetlen, hogy szakképzett oktatóktól tanulhassanak a hallgatók, akik a szakmódszertan mellett hasznos és naprakész tudással is felvértezik a jövő tanárait.

A hallgatók számos jelenkori médiaesetet megvizsgálnak az órákon, mellyel nagyon széleskörű világnézetre tehetnek szert. A média mellett a filmes-mozgóképi ismeretek is nagy szerepet kapnak a képzésben, amelyeknél a társművészetek összefüggéseit is számításba vesszük, legyen az képzőművészet, színház, irodalom vagy zene. A médiatanári képzés különlegessége talán ebben is rejlik, hogy versenyképes, naprakész tudást ad mindamellett, hogy számos más területen is fejleszti a kompetenciákat.

Kiknek ajánljuk?

A szakra a média tantárgy oktatása iránt elhivatottságot érző hallgatók jelentkezését várjuk. Ezen tárgy oktatása nagyfokú nyitottságot és kreativitást igényel. A médiaszakos pedagógusnak egyszerre kell jártasnak lennie a filmtudomány és a médiatudomány alapvető problémáiban, nyitottnak kell lennie a magas kultúrára éppúgy, mint a tömegkultúra különböző jelenségeire, valamint értenie kell a legkülönbözőbb mozgóképi szövegek olvasásához csakúgy, mint alapszintű elkészítésükhöz. Bár ma már komoly segédanyagok és tanári kézikönyvek állnak a tárgyat oktató pedagógusok rendelkezésére, a tárgy oktatása nagyfokú rugalmasságot kíván, mivel ismeretanyagának jelentős részét nem lexikális tudás, hanem készségek teszik ki, melyeket csak az adott közeghez nagymértékben alkalmazkodva lehet tanítani, ráadásul a tárgy oktatásának feltételei és órakeretei is intézménytől függően jelentősen változhatnak. A tárgy az általános és középiskolai képzésben általában kedvelt tárgy, így az e tárgyat oktató pedagógus folyamatos önképzésre és fokozott időbefektetésre, ugyanakkor szinte biztos sikerélményre számíthat.

Elhelyezkedési és továbbtanulási lehetőségek

A Média-, mozgókép- és kommunikáció, illetve Mozgóképkultúra- és médiaismeret szakos tanárokat e képesítés lehetővé teszi a tárgy általános iskolai és középiskolai oktatására. A Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetben működő Film-, Média- és Kultúraelmélet doktori program lehetőséget kínál a képzésben és tudományos kutatásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók számára a doktori képzésbe való továbblépésre.

Képzési program

A képzési terv a következő fontosabb ismereteket foglalja magában: alapvető kommunikációs ismeretek és azok értelmezése, elméletei; a média különböző formáinak társadalmi szerepe és működési módjai; média- és filmtörténeti ismeretek; alapvető ismeretek a média- és filmműfajok, valamint a médiaetika és a médiajog területén; mozgóképi szövegek olvasása és értelmezése, egyszerű mozgóképi szövegek létrehozásával kapcsolatos ismeretek; az elektronikus médiumok és új médiák nyelvének ismerete, értelmezése és alkalmazása. A képzés ezen kívül biztosítja a tárgy általános iskolai és középiskolai oktatásához szükséges szakmódszertani ismereteket.

Média-, mozgókép- és kommunikációtanár osztatlan tanárképzési szak tanegységlista (2022 előtt felvetteknek)

Mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár osztatlan tanárképzési szak tanegységlista (2022-től felvetteknek)

Az osztatlan tanárképzési szakok modulzáró vizsgájának követelményei

Bővebb információ az osztatlan tanárképzési szakokról: