Akár a sajátos magyar helyzetet tekintjük, akár világviszonylatban tájékozódunk, úgy tűnik, az oktatás szemléleti kérdései újra előtérbe kerülnek, legyen szó annak társadalmi funkciójáról vagy a médiaforradalom következményeiről. Mindez a film oktatásában is számos kérdést felvet, a terület pozicionálásától kezdődően (humán vagy társadalomtudományok, rokon területek) egészen olyan konkrét, a curriculumok kialakítását és a tanórákat érintő kérdésekig, mint hogy mi kerüljön a filmoktatás fókuszába (ami egyben tudománypolitikai kérdés is): a film mint (művészet)történeti képződmény, mint társadalmi gyakorlat, s ilyenképpen a (média)nyilvánosság része, mint tömegkulturális jelenség, alkotómunka, megismerésmód vagy esztétikai tapasztalat?
Az Apertúra jelen száma úttörő vállalkozásnak számít ezen a téren, hiszen meglehetősen kevés, főként magyar nyelvű munka áll rendelkezésre, amelynek sikerült volna a film pedagógiai gyakorlatát az elméletalkotás szintjére emelnie. (Bódy Gábor Filmiskolája lehet egy pozitív kivétel.) Mivel a szám szerzői mindannyian oktatók is, külön nehézséget jelent, hogy a saját praxis reflexióján (s nem bejáratott diszkurzív műveleteken keresztül) kell megtalálniuk azt a nyelvet, amellyel ezek a kérdések körüljárhatók. Talán ezekben az írásokban – akárcsak az oktatási szituációban – még erősebben kitapintható a szerzők film- és tudományszemlélete.
A szám két nagyobb részből épül fel. Az első részben az oktatás pszichológiai és oktatáselméleti kihívásainak helyzetképét két interjú vázolja fel (Szabó Évával és Csapó Benővel), a „digitális nemzedékre” vonatkozó előfeltevéseket és elméleteket, valamint a digitális tanulói szokásoknak a tanulók által való megítélését Tóth-Mózer Szilvia írása foglalja össze. Hartai László egy kérdőíves felmérés alapján von le következtetéseket a film- és médiaoktatás pár évtizedes közoktatásbeli történetének eredményeiről, és javaslatokat is megfogalmaz a jövőre vonatkozóan. A módszertani blokkban konkrét filmes területek oktatására vonatkozóan fogalmazódnak meg diagnosztikák, javaslatok, jó gyakorlatok. Barts Lívia és Margitházi Beja a gyakorlati vizualitás erősebb bevonását javasolja a filmelméleti szövegek feldolgozásába, értelmezésébe: nemcsak pedagógiailag alapozzák meg a kép és a szöveg közti oda-vissza közvetítő értelmezői útvonalakat, hanem a módszer erősségeit és korlátait is feltárják. Michael Aronson az internetes források „filológiai” feldolgozására, kritikai ellenőrzésére és beépítésére ösztönöz a filmtörténet oktatása során. Pócsik Andrea a film társadalmi gyakorlatként való megközelítésére hoz inspiratív példákat, támaszkodva a kollaboratív tanulás módszerére. Szíjártó Imre a saját oktatói tapasztalatában megfigyelt hallgatói filmértési műveleteket, alakzatatokat csoportosítja, különös tekintettel a népszerű filmes blogok hatásaira.
A terület fontosságát tekintve remélhető, hogy a filmoktatásra vonatkozó vizsgálódás tovább folytatódik más fórumokon vagy akár az Apertúra hasábjain. (Korábbi tematikus blokkunk A vizuális kultúra elmélete és pedagógiája címmel jelent meg: http://uj.apertura.hu/2013-tel-tartalom/.)
Tartalom:
Oktatás, nevelés és tudomány − célok, alapelvek, mérések. Interjú Csapó Benővel
Az oktatási kihívások pszichológiai vonatkozásai
Interjú Szabó Évával
Tóth-Mózer Szilvia: Digitális tanulói jellemzők és hatékony tanulási szokások
Hartai László: A zék, az alfák és a filmoktatás
Michael Aronson: A filmoktatás és az internet
Pócsik Andrea: E-utópiák. Kritikai pedagógia, kultúrakutatás és netgeneráció