Előadás Filmszakos hírek Konferencia

Gion Nándor-konferencia az Irodalmi Magazin szervezésében – szeptember 6.

FB_IMG_1725122029341.jpg
Írta: eltefilm

Az Irodalmi Magazin Gion Nándor életművéről szóló konferenciát szervez szeptember 6-án, amelyen tanszékünk oktatója, Gelencsér Gábor is előad a Gion Nándor műveiből készült filmadaptációkról, illetve az író forgatókönyvírói közreműködésével született filmekről.

Konferenciánk (és tervezett lapszámunk) a 2002-ben elhunyt író életművének áttekintését tűzte ki célul. A magyar García Márquezként emlegetett Gion Nándor az Új Symposion alkotói csoport kiemelkedő szerzője, a vajdasági kulturális élet meghatározó alakja volt. Ez az első olyan tudományos tanácskozás, amely az életművet átfogóan kísérli megvizsgálni és elhelyezni a magyar irodalom kontextusában. A konferencia kerekasztal-beszélgetése, majd az azt követő három szekció előadásai igyekeznek megrajzolni a teljes pályaívet a neoavantgárd inspirációjú pályakezdéstől egészen a szerző 1993-as Magyarországra költözését követő alkotói korszakát lezáró haláláig. A műelemzéseken túl szó esik a recepcióról, az életmű pedagógiai aspektusairól, illetve a regények irodalmunk későbbi alakulására gyakorolt hatásáról is.

Program:

10:00–11:25 Kerekasztal-beszélgetés: Gion Nándor életművének meghatározó kérdései – vendégek: Elek Tibor, Kurcz Ádám, Toldi Éva – moderátor: Kondor Péter János

11:25–11:40 Kávészünet

11:40–13:00 Életmű és kisebbségi lét – szekcióelnök: Pataky Adrienn
11:40–11:55 Bence Erika: Volt egyszer egy 20. század. Gion Nándor Latroknak is játszott című tetralógiája a térségi történelmi narratíva tükrében
11:55–12:10 Ferencz-Fehér Dorottya: A Latroknak is játszott című regénytetralógia helye a magyar prózairodalomban
12:10–12:25 Falusi Márton: Kisebbségi lét és közösség. Traumafeldolgozás Gion Nándor műveiben
12:25–12:40 Gelencsér Gábor: A gyermekek figyelnek bennünket. Áldozatnarratíva a Gion-filmekben
12:40–13:00 Vita

13:00–14:00 Ebédszünet

14:00–15:20 Novellák és regények – szekcióelnök: Maczák Ibolya

14:00–14:15 Pécsi Györgyi: Gion Nándor kései elbeszélései
14:15–14:30 Bánki Éva: Gion Nándor öröksége
14:30–14:45 Győri Orsolya: Egy mitéma nyomában. A Virágos Katona mint a bolygó zsidó mítoszának parafrázisa
14:45–15:00 László Laura: Egységes kétség. A Mint a felszabadítók szerkezetéről
15:00–15:20 Vita

15:20–15:30 Kávészünet

15:30-16:45 Recepció, pedagógia, ifjúsági regények – szekcióelnök: Molnár Krisztina
15:30–15:45 Szarvas Melinda: A Gion-recepció sajátosságai
15:45–16:00 Keisz Ágoston: Gion Nándor a közoktatásban
16:00–16:15 Szilágyi Zsófia: „Rendet csinálni a szemétdombon”. Felnőttek és gyerekek Gion Nándor ifjúsági regényeiben
16:15–16:35 Vita

Az előadások absztraktjai olvashatók honlapunkon: https://irodalmimagazin.hu/esemenyek/im-konferencia-gion-nandor-eletmuverol

Az eseményt élőben közvetítjük, valamint visszanézhető lesz a YouTube-csatornánkon.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/890047866329783/