Filmklubok és fesztiválok

MESTEREK SZEMÉVEL

Déryné, hol van?
Írta: film

MESTEREK SZEMÉVEL – ELSŐ HÉTVÉGE

A Magyar Filmhét retrospektív sorozata, szeptember 26-tól. I. rész: Maár Gyula és Jancsó Miklós filmjei

2014. szeptember 26. – 2014. szeptember 28.

Helyszín: Díszterem, Csortos terem

A szeptember 26. és október 19. között négy egymást követő hétvégén retrospektív vetítéssorozatot rendeznek a magyar filmművészet közelmúltban elhunyt, kiemelkedő alkotóinak munkáiból az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A jelképes árú belépővel látogatható vetítéseken Jancsó Miklós, Maár Gyula, Xantus János, Szécsényi Ferenc és Kézdi-Kovács Zsolt filmjeit láthatják a nézők.

A részletes program linkje.

A Filmnet Produkció szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és a MaNDA együttműködésével megvalósuló program szeptember 26-án pénteken kezdődik: 18:30-kor Törőcsik Mari és Koltai Lajos nyitja meg a Maár Gyula festményeiből álló kiállítást, majd 19:00 órától a nyitó díszelőadáson 1975-ös filmjét, a Déryné, hol van? című alkotást vetítik. A Pilinszky János és Maár Gyula „négykezesében” megszületett rembranti fényű film a művészlét kérdéseinek költői szépségű, örök érvényű megfogalmazása, Koltai Lajos díjnyertes operatőri munkájával. A filmben nyújtott alakításáért a címszereplő Törőcsik Mari elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját és Cannes-ban a Legjobb női alakítás díját. A nyitóvetítésre a belépés díjtalan.

Az első hétvége további részében Jancsó Miklós ritkán látható, klasszikus filmjeivel emlékeznek a szervezők a filmművészre.

Az október 3-5. között Szécsényi Ferenc és Maár Gyula munkássága kerül előtérbe, látható lesz többek között a Vasvirág (1958), a Végül (1974), a Teketória (1976) és a Malom a pokolban (1987).

Október 10-12. között Xantus János filmjeiből látható válogatás, olyan klasszikusokkal a programban, mint az Eszkimó asszony fázik (1983), a Rock-térítő (1988) és a SZOBA kiáltással (1980).

A vetítéssorozat utolsó hétvégéjén, október 16-19. között a hosszas betegség után nemrég elhunyt Kézdi-Kovács Zsoltra emlékeznek az És mégis? (1991) című filmje vetítésével, a hétvége további részében pedig látható lesz Jancsótól a Fényes szelek (1968) és a Szegénylegények (1965), valamint Maár Gyulától a Hoppá (1992).

A vetítésekre jelképes 100 Ft-os regisztrációs jegy váltható az Uránia jegypénztárában és honlapján, a Díszteremben zajló három vetítésre a belépés díjtalan.

Az első hétvége programja

Szeptember 26. 18:30 – Kállítás-megnyitó Maár Gyula festői életművéből

A kiállítást megnyitja Koltai Lajos.

Szeptember 26. 19:00 – Nyitóvetítés a Díszteremben

Köszöntőt mond és a filmet felvezeti Törőcsik Mari színművésznő.

Déryné, hol van? (Hunnia Játékfilmstúdió Vállalat, 1975), 93’ 
r, f: Maár Gyula, í: Pilinszky János, o: Koltai Lajos, v: Sívó György, z: Simon Zoltán, Cseh Tamás, Fryderyk Chopin, d: Banovich Tamás, k: Schäffer Judit, st: Köllő Miklós, sz: Törőcsik Mari, Kállai Ferenc, Sulyok Mária, Ráday Imre, Major Tamás, Esztergályos Cecília, Gelley Kornél, Kozák András, Schiff András, Kern András, Nagy Gábor

A Pilinszky János és Maár Gyula „négykezesében” megszületett rembranti fényű arcok-film, a művészlét kérdéseinek költői szépségű, örök érvényű megfogalmazása.  Maár mozgó térfestményként elevenítette fel a pályája csúcsán álló, öregedő Déryné három napját. A félhomályos színházfolyosón Déryné a tükörbe néz: most már tud mindent hivatásáról, de női vonzereje hanyatlik. Feltűnik az új csillag, a divatos, “idegből” játszó Schodelné, és Dérynét kezdik szerepeiben avíttnak tartani. Tizennyolc év után visszatér férjéhez, de a nemesi kúriában csak idegenséget talál. Visszaszökve a színházhoz, tragikai szerepeket vár, de újra meg kell élnie az elutasítottságot.

Budapest (1976): Magyar Filmkritikusok Díja, operatőri díj – Koltai Lajos;
Budapest (1976): Magyar Filmkritikusok Díja, a legjobb női alakítás díja – Törőcsik Mari
Cannes (1976): a legjobb női alakítás díja – Törőcsik Mari

Erre a vetítésre a belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben, a szabad helyek erejéig lehetséges.

Szeptember 27. szombat – Jancsó Miklós születésnapján

17:00, Csortos terem – Isten hátrafelé megy (1990) TPA-Filmex Kft. 87’ 
r: Jancsó Miklós, f: Hernádi Gyula,  o: Kende János, v: Kovács Eszter, Csákány Zsuzsa, z: Jávori Vilmos, Dés László, d: Banovich Tamás, k: Gulyás Klára,  pr: Puszt Tibor, Gát György,
sz: Eperjes Károly, Dörner György, Madaras József, Kaszás Attila, Rimán Magdolna, Balázsovits Lajos, Kozák András, Avar István, Jancsó Miklós, Hernádi Gyula

Jancsó markáns, „posztmodern, rendszerváltó” filmje egy forgatásról, ahol monitorokon az elképzelt „moszkvai puccs” képei peregnek. Ironikus, kabarészerű búcsúvízió egy korszakról, amelyet füst lep el, s nem csak Gorbacsovot, hanem magát Jancsót és Hernádit is lelövik a filmben.

Szeptember 27. szombat 18:30, Uránia Kávézó – Beszélgetés Jancsó Miklósról

Az egykori “Jancsó-szalon” meghívott vendégei a nagyközönség előtt beszélgetnek Jancsó munkásságáról a filmművész születésnapján.

Moderátor: Vágvölgyi B. András. Résztvevők: Csákány Zsuzsa, Balázsovits Lajos, Marx József, Kende János, Galkó Balázs, Márton István, Flórián Endre.

Szeptember 27. szombat 20:00, Díszterem

A pacifista (La Pacifista, 1971, Cinematografica de Lombarda,  O.C.F. , Les Productions René Thévenet, Neue Emelka), 82’
r: Jancsó Miklós, f: Hernádi Gyula, Jancsó Miklós, Giovanna Gagliardo, o: Carlo di Palma, v: Alberto Moro, z: Giorgo Gaslini, sz: Monica Vitti, Pierre Climenti, Daniel Olbrychski, Madaras József, Peter Pasetti

Az újságíró Barbara felvételeket készít Milánóban a szélsőbal tüntetésén, miközben szélsőjobboldali fiatalok felgyújtják autóját, s őt magát leütik.  Jancsó olasz viszonylatban fogalmazza meg 1968 élményét. Monica Vitti közvetítésével először jelenik meg filmjében a politikai erők teljes kiismerhetetlensége.

Szeptember 28. vasárnap 17:00, Csortos terem

Szerelmem, Elektra (Hunnia Játékfilmstúdió Vállalat, 1973) 72’
r: Jancsó Miklós, í: Gyurkó László, f: Gyurkó László, Hernádi Gyula, o: Kende János, v: Farkas Zoltán, z: Cseh Tamás, d: Banovich Tamás, k: Vicze Zsuzsa, kor: Szigeti Károly, st: Soproni János, sz: Törőcsik Mari, Cserhalmi György, Madaras József, Balázsovits Lajos, Jobba Gabi, Cseh Tamás, Jordán Tamás

A jancsói koreografált parabolikus látványszínház legtökéletesebb megvalósulása. Jancsó és Hernádi Gyurkó László színműve nyomán helyezte az ősi görög drámát és mítoszt a magyar pusztába, amely ebben a feldolgozásban nemcsak az igazság és a törvény, hanem a forradalom, a szabadság szimbólumává vált.

Chicago: Ezüst érem (1975)

Tanulmány (1969, Mafilm, 1. játékfilm Stúdió), r: Pintér Georg, o: Barcs Sándor) 11’
A Sirokkó című film  werkfilmje a jancsói módszerről, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogyan készül egy tízperces Jancsó-snitt. Hogyan függ össze a szabadság gondolata a körfahrttal.

Szeptember 28. vasárnap 19:00, Csortos terem

Kelj fel komám, ne aludjál (2002) Neuropa Film Kft, 90’
r: Jancsó Miklós, f: Hernádi Gyula, Jancsó Miklós, o: Grunwalsky Ferenc, v: Csákány Zsuzsa, z. Lovasi András, Kispál és Borz, Paizs Miklós, Belga, Burzsoá nyugdíjasok, Gyarmathy István, d: Banovich Tamás, j: Stenger Zsuzsa,pr: Ozorai András, sze: Tóth Ildikó, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Emil Rulez, Galkó Balázs, Lovasi András, Schell Judit, Jancsó Miklós, Hernádi Gyula

Pepe és Kapa ezúttal elsősorban hadifoglyok – meg munkaszolgálatosok, zsidók, magyar katonák, német katonák egy elképzelt filmforgatáson. Hol kivégzendők, hol kivégzők. Hol lepusztult laktanyaépületek között keringenek, hol a főváros hídjain találgatják, éppen kiknek vagyunk csatlósai vagy örök barátai. A négyes tandemen a német, a magyar, a szovjet katona előtt ott karikázik a NATO-tiszt. A szekrényben, a befőttes üvegek között még ott kuksol Sztálin. A film szerzői hol bíróság elé kerülnek, hol “látványkórházban” várják a véget.

Szeptember 28. vasárnap 20:30, Csortos terem

A hajnal (L’Aube, 1986, Swan Production, I.L.Y.L.LTD, Tel Aviv, Odessa Films, Paris) 94’
r: Jancsó Miklós, í: Elie Wiesel, f: Jancsó Miklós, Elie Wiesel, o: Armand Marco, Jancsó Nyika, v: Jean Paul Vauban, z: Simon Zoltán, d: Yves Brobert-Rabinovici, pr: July Evelyn, Yannick Bernard, Doron Eran, sz: Philippe Leothard, Michael York, Christine Boisson, Serge Avedekian, Paul Brain, Redjep Mitrovitsa

A Hajnal eltér az érett Jancsó filmektől: lélektani film, amely azt a lelkiismereti kérdést veti föl, hogy szentesítheti-e bármilyen szent cél egy ember megölését. Egy 18 éves holocaust-túlélő, Elisha beáll Izrael állam alapítói közé, hogy harcoljon az angolok palesztinai uralma ellen. Egy túsz-ügy kapcsán fegyvertelen embert kell ölnie. Ez a gyönyörű, hosszú snittekben fogalmazott, mégis az arcokra koncentráló remekmű, miután versenyben volt az 1986-os Berlinalén az Arany Medvéért, nem futhatta be a méltó világforgalmazást. A francia producert beperelte Elie Wiesel, akinek azonos című regényéből készült a film, mert sem az ő jogdíját, sem Jancsó honoráriumát nem fizette ki a produkció.

Jelenlét 1-3.
Jelenlét, 1965, Második jelenlét, 1978, Harmadik jelenlét, 1986 (Mafilm, HDF) 31’
r: Jancsó Miklós, o: Kende János
sz: Lefkovits Ernő, Róth Bernáth, Lőwy Tamás, Deutsch László, Raj Tamás, Gerendai Imre, Jancsó Dávid, Raj Ráchel

A húsz éven átívelő, három részből álló dokumentumfilm az emlékezés és az emlékezet filmje. Az olaszliszkai zsinagóga és bodrogkeresztúri temető helyszínén a halál és a pusztulás képeiből életre kel a zsidó hagyomány, majd a gyerekek játszanak a fű benőtte helyszíneken.

Bélyegkép forrás