Filmklubok és fesztiválok

URÁNIA FILMNAPOK

3_Urania-Filmnapok-grafika
Írta: film

III. Uránia Filmnapok

Határhelyzetek – Migráció a magyar film tükrében

Az idén, 2015. január 22 és 25-e között harmadszor jelentkezik az Uránia Nemzeti Filmszínház éves „filmszemléje”, az Uránia Filmnapok, amely a történeti és a kortárs magyar filmkincs újabb és újabb metszeteinek bemutatását tűzte ki céljául. A program idén egy társadalmi jelenségre, a migrációra, s annak mozgóképi vetületeire koncentrál. A négy nap során hatvan játék- és dokumentumfilm, valamint zenei programok és pódiumbeszélgetések várják a közönséget.

Harmadik éve már, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház január végén gazdag filmválogatással lepi meg a közönséget. Míg 2013-ban a filmhang és a filmzene volt e válogatás szervező eleme, 2014-ben pedig a magyar operatőri iskola került reflektorfénybe, az idei rendezvény a migráció jelenségét állítja a középpontba, elsősorban a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad alkotásainak tükrében. Hogyan ragadják meg filmjeink, akár fikciós keretek között, akár a dokumentarizmus eszközeivel a migráció – a belső migráció, az elvándorlás, a bevándorlás, a menekültügy, a kultúrák egymás mellett élésének – ügyét, úgy is, mint történeti jelenséget, és úgy is, mint jelenkori valóságot? Mit tart fontosnak elmondani az elmúlt 25 év magyar filmje az egyéni döntésen alapuló, olykor belső késztetés, de többnyire kényszer-szülte otthonváltásról, és mennyire talál ez visszhangra, nézőkre? A filmtörténeti klasszikusokkal kiegészülő, gazdag filmválogatásban a huszadik század nagy népvándorlásai éppúgy megjelennek, mint a kortárs Odüsszeiák. Tekintettel a téma egyetemességére és intenzív jelenlétére a kortárs filmművészetben, a magyar filmekkel párhuzamosan néhány külföldi alkotás is helyet kap a programban.

Az idén négynaposra bővült rendezvény január 22-én, Magyar Kultúra Napján veszi kezdetét. A nyitóelőadás Fekete Ibolya Bolse Vita című filmjével a vasfüggöny leomlásának 25 évvel ezelőtti, euforikus fordulatát idézi elénk, egy osztrák filmkülönlegesség (Across the Border – Five Views from Neighbours) pedig az uniós csatlakozás kitüntetett pillanatát eleveníti fel. Ugyanezen az estén Radványi Géza Circus Maximusa az üldöztetést elszenvedőkre emlékeztet. A január 22-i programot tovább színesíti, hogy a Filmszínház a Magyar Kultúra Napja alkalmából idén is éjszakai vetítések keretében műsorra tűzi az előző év magyar premierfilmjeit, melyek közül kettő (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Viharsarok) témájában is kötődik a programhoz. Az elkövetkező három nap hatvan dokumentum- és játékfilmje a szabad és a kényszerű otthonváltás tág, árnyalatokban gazdag horizontján helyezkedik el. Számos vetítésen az alkotók is jelen lesznek.
A gazdag filmkínálat mellett kávéházi pódiumbeszélgetések is várják a közönséget. 23-án, péntek délután A migráció kora? címmel rendezett beszélgetésen különböző, a migráció és a kultúraköziség részterületeivel foglalkozó szakmák és tudományterületek képviselői osztják meg gondolataikat a hallgatósággal. A január 24-i, szombat délutáni beszélgetés résztvevői, filmrendezők és filmtörténészek a magyar film Amerika-képét vizsgálják a kezdetektől napjainkig, végül január 25-én, vasárnap olyan filmműhelyek képviselői szólalnak meg, amelyek az elmúlt években intenzíven foglalkoztak a ki- és bevándorlás jelenségével.
A filmnapok záróakkordjaként január 25-én vasárnap este a Meszecsinka Duo és a Freedom Café zenekar tagjaiból kifejezetten erre az alkalomra összeálló világzenei formáció ad koncertet. A pillanat megéléséből és az egymásra figyelésből születő zenéjük számos kultúra népzenei hatását magába olvasztja és újraértelmezi, különleges belső utazásra invitálva a hallgatóságot.

A rendezvény a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, alkotók és filmforgalmazók széles körének együttműködésében valósul meg. Mind az Uránia Filmnapok, mint az éjszakai vetítések jelképes árú, 50 Ft-os regisztrációs jeggyel látogathatók.

Részletes program
Esemény a Facebookon