14. ANILOGUE NEMZETKÖZI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL
November 23-27. között Budapesten
November 23-27. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin moziban, az Art+ moziban és a Szlovák Intézetben futnak majd a világ legfrissebb és legizgalmasabb rajzfilmjei a 14. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Idén az Anilogue öt napja alatt 13 vadonatúj egészestés animációt és közel 200 rövidfilmet mutatnak majd be. Néhány filmet ingyenesen nézhetnek majd meg az animáció szerelmesei. A fesztivál idei kínálatában különösen sok magyar alkotás is szerepel, többek között Gauder Áron Kojot és a fehérember, valamint Bucsi Réka LOVE című alkotását is láthatja a közönség. Immár nyilvános a teljes program, jegyek mától elővételben már válthatóak.
November 23-án, szerdán 19 órakor a japán Ghibli Stúdió első európai koprodukcióban készített rajzfilmje, az Oscar-díjas francia Michaël Dudok de Wit A vörös teknős című műve nyitja meg a 14. Anilogue-ot. A fesztiválon idén 13 egész estés animáció látható majd, melyek közül hat verseng a fesztivál fődíjáért.
Versenyben láthatjuk majd az alábbi hat filmet. A belga Jan Bultheel Cafard – Hazaút a pokolból című alkotása egy első világháborús, valós eseményeken alapuló történetet vitt vászonra. A 2013-as Festmény című filmjéről ismert Jean-Francois Laguionie legújabb animációja a Louise a parton, melyben egy idős asszony Robinson Crusoe-ként él télen a tengerparton. A francia Sébastien Laudenbach első egészestés animációja, A levágott kezű leány a Grimm-testvérek azonos című meséjének adaptációja. A filmet idén az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon különdíjjal jutalmazták. A spanyol Alberto Vázquez és Pedro Rivero szürreális, antiutópisztikus fantazijában, a Pszichonauták – Az elveszett gyerekek című filmben egy ökológiailag elpusztított szigetről próbálnak kijutni az apja halála miatt haraggal teli Birdboy és a kalandvágyó Dinky. Új-Zélandon április 25-e nemzeti ünnep. 1915-ben ezen a napon történt a törökországi Gallipoli-félsziget elleni szárazföldi támadás, ahol több ezer fiatal férfit és nőt mészároltak le. A kanadai Leanne Pooly Április 25. című animációs dokumentumfilmje ezt az eseményt idézi fel. Végül a Disznók királya rendezője, Yeon Sang-ho animációs zombifilmje, a Szöul, végállomás is versenyez. A film egy sötét és brutális emberiséget mutat be, ahol a közöny, a gonoszság és a kicsinyesség hajtja a szereplőket.
Versenyen kívül vetítik Penny Lane animációs dokumentumfilmjét, az Ez őrület! című művét, mely egy ellentmondásos, eszelős zsenit mutat be, akinek élete oly abszurd, hogy a néző nehezen hiszi, hogy nem áldokumentumfilmet lát. A XX. század elején élt Brinkley története többek közt olyan izgalmas eseményekből rajzolódik ki, mint kecskeherék beültetése impotens férfiaknak. A film az idei Sundance Filmfesztivál zsűrijének elismerését is kivívta. A humoros, dialógus nélküli cseh bábanimációt, a Kétbalkezeseket leginkább a gyerekek fogják élvezni, a felnőtteknek pedig valószínűleg a Mekk Elek jut majd az eszükbe. A film főhősei lehetetlen balszerencsék muris sorozatát élik meg. A japán Kazuya Nomura és Kazuchika Kise Páncélba zárt szellem: Az új fejezet című cyber-thrillerében a negyedik világháborút követően egyre nagyobb veszélyt jelent a kiberterrorizmus. Claude Barras svájci rendező Életem Cukkíniként című szívszorító művében egy kisfiú alkoholista anyja halála után intézetbe kerül. Bill Plympton vadonatúj filmjében, a Kaliforniai bosszúban Rod Rosse, a kisstílű fejvadász a Halálarc névre hallgató, birkózóból lett szenátortól kap megbízást. Végül Ann Marie Fleming műve, a Window Horses – Rosie Ming lírai utazása Perzsiába arra tanít, hogy a költészet segítségével áthidalhatjuk a kultúrák közti szakadékot és empátiát tanulhatunk.
A rövidfilmek versenyében 30 animáció vesz részt, 17 országból, melyeket 1300 nevezett kisfilm közül választottak ki. Ebben a szekcióban számos magyar alkotás is szerepel: Gauder Áron Kojot és a fehérember, Bucsi Réka LOVE című munkái mellett Tóth Luca Superbia, Dávid Dell’Edera Balkon és Nadja Andrasev A nyalintás nesze. Versenyen kívül Vácz Péter James – Dear John, Kopasz Milán Beyond, Bertóti Attila Mese és Bárczy Örs Hey Deer! című műveit láthat majd a közönség.
A fesztivál egyik színfoltja november 26-án 18 órakor az Urániban a Világpanoráma válogatás, melyben több, Oscar-gyanús filmet láthatunk, valamint 20 órakor az Animált Éj, melyben 300 percnyi lenyűgöző és egyben rettenetesen félelmetes animáció pereg majd. Az Anilogue nemzetközi vendégei számos animációs műhellyel és előadással készülnek, néhány filmet pedig ingyenesen nézhetnek majd meg az animáció szerelmesei. A legfiatalabb fesztiválozók november 27-én, vasárnap 10.30-kor az Urániában a Rutkai Bori Banda animációt és zenét ötvöző Pizsamátor koncertjén vehetnek részt.
Jegyek elővételben már vásárolhatóak teljes áron az Urániában és a Puskinban 1400 Ft-ért, az Art+ Cinemában 1100 Ft-ért, kedvezményesen az Urániában és a Puskinban 1100 Ft, az Art+Cinemában pedig 900 Ft-ért. A fesztivál teljes programja a honlapon található: www.anilogue.com.