Info

A MŰVÉSZET TEMPLOMAI

papai-bazilikak-3d
Írta: film

Háromdimenziós mozifilm a római pápai bazilikákról

December közepétől vetítik a hazai filmszínházak a Vatikáni Múzeumról és a firenzei Uffizi-képtárról készült mozifilmek alkotóinak új 3D produkcióját. A művészet templomai című ismeretterjesztő sorozat következő része Róma négy pápai bazilikáját mutatja be, Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte számos további helyszínen látható.

A művészet templomai című filmsorozat Itália páratlanul gazdag művészeti örökségének kiemelkedő alkotásait tárják a mozinézők elé, az ismeretterjesztés mellett azzal a nem titkolt céllal, hogy a speciális kamerabeállítások és modern mozitechnológiai megoldások révén a nézők belefeledkezhessenek az egyetemes művészet kiemelkedő remekműveinek szépségébe. Az immár két éve futó sorozat első része a Vatikáni Múzeum 3D volt 2014-ben, amely akkor 12.000 nézőjével az év legnézettebb, mozikban vetített dokumentumfilmjének számított. Ezt követte az itáliai reneszánsz bölcsőjét bemutató Firenze és az Uffizi-képtár 3D, a sorozat további, 2016 első felében bemutatott részei pedig a milánói Teatro alla Scala évszázados történetét és a milánói világkiállításon megrendezett nagyszabású Leonardo da Vinci-kiállítást dolgozták fel.

Az alkotók legújabb, Pápai bazilikák 3D című filmjükben Róma, az örök város négy pápai bazilikáját mutatják be, a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság rendkívüli jubileumi szentéve tiszteletére. A háromdimenziós filmben eddig sosem látott szemszögből tárul fel a vatikáni Szent Péter-bazilika, a falakon kívüli Szent Pál-bazilika, a lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház és a Santa Maria Maggiore-bazilika csodálatos épülete és páratlan műkincsgyűjteménye. Ezek a különleges helyszínek a római zarándokok legelső állomásai, ám ezek közül is kiemelkedik a Péter apostol sírjára emelt monumentális templomépület, amely a római katolikus egyház első számú szentélyeként a világ huszonöt leglátogatottabb emlékhelyének egyike.

Hivatalos előzetes:

https://www.youtube.com/watch?v=wQN3lHiA4K8

Az egyes helyszíneken neves művészeti szakértők kalauzolják végig a nézőket: közreműködik Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeum igazgatója, Paolo Portoghesi nemzetközi hírű építész, Claudio Strinati művészettörténész és Micol Forti, a Vatikáni Múzeum kortárs művészeti részlegének igazgatója. A négy bazilika bemutatásának vezérfonala az ókeresztény gyökerekből kiindulva halad előre az egyes korokon át, átívelve a kereszténység kétezer éves történetén. A film olyan különleges helyszíneket is bemutat, amelyeket turisták nem vagy csak korlátozottan látogathatnak, például a nyolcszögletű Szent Péter Műhely kupolatermét, ahol a bazilika átépítésének jegyzőkönyveit őrzik – többükön Michelangelo Buonarotti aláírásával –, továbbá a Vatikáni Apostoli Könyvtár Sixtus termét vagy az Apostoli Palota hercegi termét. A monumentális épületek mellett olyan kimagasló művészek munkáinak részletei tárulnak fel a mozivásznon, mint Michelangelo Pietà-ja és Giotto di Bondone, Gianlorenzo Bernini és további jeles itáliai alkotók művei. Az építészeti és képzőművészeti remekművek bemutatásán túl a film felidézi a bazilikák régi csodálóit is, köztük Itália szerelmesét, a francia Stendhalt, aki Római séták című művében örökítette meg a négy bazilikában tett egykori látogatását.

A Pápai bazilikák 3D december 15-től látható országszerte a mozikban, magyar szinkronnal, a Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten kizárólag az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, ahol január elejéig csaknem minden nap műsoron lesz. Emellett országszerte számos helyszínen, többek között Szegeden, Miskolcon, Tapolcán, Szolnokon, Jászberényben, Cegléden és Szentendrén is bemutatják. A vetítési helyszínek teljes listája a filmsorozat Facebook-oldalán olvasható.