Az ELTE Filmtanszékén nincs oktató, aki ne írt volna valaha kritikát, esszét, elemzést számára. Aki ne dolgozott volna rendszeresen vagy alkalmilag a Filmvilágba, abba a folyóiratba, amely mára, sőt jó pár évtizede a magyar kultúrtörténet szerves, fontos része. Schubert Gusztáv csaknem egyidős volt a Filmvilággal: ő 1955 decemberében, a lap 1958 februárjában született. A két évtizedig kéthetente megjelenő, füzetszerű újság 1979-ben megújult (tekintélyesebb külsőt nyert: nagyobb méretű és testesebb havilappá vált), s ebben az új változatban Gusztáv csaknem a kezdetektől szerepet vállalt. Első írásai 1981-ben jelentek meg, 1986-tól rovatvezető, 1998-tól főszerkesztő-helyettes, 2010-től főszerkesztő. Szervezőmunkája, a lap életben tartásáért az elmúlt évtizedben végzett harca páratlan teljesítmény a hazai sajtótörténetben.
Rendületlen elköteleződéseit bizonyítja az is, hogy a Filmvilágban megjelent számos szöveget kis túlzással társszerzőként jegyzett. Az utóbbi években-évtizedben a szerkesztőségbe érkezett és stilárisan egyre inkább felhíguló írásokat akkurátusan, a sajátjaiként gondozta-polírozta felülmúlhatatlan érzékenységével, szenvedélyével és eleganciájával. Nem volt kegyelem az egyeztetési problémáknak, képzavaroknak, kusza mondatszerkezeteknek; ha a szükség úgy hozta, Gusztáv akár teljes cikkeket átírt, s frappánssá tett vagy megszépített sokszor költői szövegformuláival, miközben különleges képessége volt ahhoz, hogy korrekcióival a szövegek szerzőinek öntudatát sohase sértse, ellenkezőleg: erősítse, felvidámítsa.
Ha a könyveit nézzük, az életműve szikár, ha a Filmvilágban végzett munkáját, akkor mérhetetlenül gazdag. Többször hívtuk tanítani az ELTE-re, de ő hárított: a katedra nem volt a világa. Mégis „tanárabb” volt sokunknál: finom észrevételeivel, tanácsaival, a szövegek okos korrekcióival oktatott. S tanár, pedagógus – azaz kolléga – volt Gusztáv abban az értelemben is, hogy több nemzedéknyi szakírót nevelt fel, indított el a pályán, biztosította számukra az első publikációs lehetőséget, majd pedig folyamatos megrendelésekkel látta el őket. Megvolt ennek a sajátos „filmvilágos” módszertana, a Láttuk még-rovattól a kritikán át az esszéig. S mindezt, alkatához hűen, a háttérből tette, sohasem hivalkodóan, végképp nem mesterként – noha az volt.
Kevés műveltebb (a történelemtől az irodalomig), tájékozottabb (az egyetemes filmtörténettől a magyarig, a blockbusterektől a szerzői filmig) és megbízhatóbb stílusérzékű szerkesztő működik manapság, s nemcsak a filmes szcénában. Kórházba kerülve sem hagyta abba a munkát; amikor a végbúcsúja előtt nem sokkal hirtelen erőre kapott, rögtön a laptopját kérte. Jelentős alakját vesztette el a hazai filmes szakújságírás, és a magyar nyelv is szegényebb lesz egy kicsit: egyik legodaadóbb híve, rajongója távozott.
Gelencsér Gábor – Pápai Zsolt
