Filmszakos hírek

Párbeszéd a diszkriminációról és a toleranciáról

parbeszed 02
Írta: szerkeszto

Párbeszéd a diszkriminációról és a toleranciáról

 

Szervezi az ELTE-BTK Angol-Amerikai Intézet.

Helyszín: D épület nagyelőadó

Időpont: 2013. március 26. 17.00-19.00

Ferencz Győző (ELTE) és Kovács András (CEU) előadása, majd beszélgetés.

 

A március 14-én kiragasztott zsidózó feliratok kollégáinkat és hallgatóinkat emberi méltóságukban sértették. Ennek kapcsán hivatalos rendőrségi vizsgálat kezdődött, és az ELTE rektora, az ELTE BTK dékánja és intézetei diszkrimináció ellenes nyilatkozatokat bocsájtottak ki. Az egyetem Szenátusa állásfoglalást fogadott el az ELTE morális közösségéről és ezt az állásfoglalást a Bölcsészettudományi Kar minden hallgatója, oktatója és dolgozója aláírhatja az intézetek titkárságán.

Az Angol-Amerikai Intézet szervezésében fórumot tartunk 2013. március 26-án, kedden délután 5-7-ig a Múzeum krt 4. D épület Nagyelőadóban. A “Tolerancianapok” sorozat részeként a program a diszkrimináció témáját tárgyalja két rövid előadáson és a hozzájuk kapcsolódó beszélgetéseken keresztül, valamint lehetőséget biztosít az  egyetemfoglalóknak, hogy a kulturált vita és döntéshozás általuk használt demokratikus formáit bemutassák.
Az emberi jogok megsértését és a kirekesztést nem hagyjuk szó nélkül!

http://www.facebook.com/events/512061968839903/