Pályázatok

Emberi Jogi Rövidfilmverseny 20 év alattiaknak

thishumanworld
Írta: film

Az idén 2013. december 5. és 12. között Bécsben megrendezésre kerülő „this human world” elnevezésű emberi jogi filmfesztivál szervezői ismét megtartják az Emberi Jogi Rövidfilmversenyt Diákoknak, amelyre Ausztriából, Magyarországról, Szlovákiából, Szlovéniából és Svájcból várják diákok jelentkezését.

A pályázatra olyan rövidfilmek elkészítését várják a diákoktól, amelyek kapcsolódnak az „Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában” foglaltakhoz, az idei évben különös tekintettel a gyermekek jogaira és a háborútól és üldöztetéstől menekülő gyermekekre. A szervezők arra bátorítják a 10 és 20 éves kor közötti diákokat, hogy feldolgozzák az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (EJENY) 30 cikkét, valamint tanáraikkal együttműködve egy az EJENY tartalmának megfelelő rövidfilmet készítsenek (játékidő: 3 perc).

A következő műfajokban lehet a filmeket nevezni: fikció / játékfilm, dokumentumfilm, animációs film, kísérleti film, megfilmesített fénykép-történet.

 

Nevezni a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címen keresztül 2013. június 30-ig lehet.

 

További információ itt érhető el. A korábbi évek nyertes filmjei szintén megtekinthetőek ezen a honlapon.