Filmklubok és fesztiválok

NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI FILMFESZTIVÁL

nemzk_kepz_filmf_sz
Írta: film

MAGYARORSZÁG LEGRÉGEBBI FILMFESZTIVÁLJA

A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál első vetítése október 12-én indul a rendezvénynek immár negyedszázada otthont adó Tisza moziban. A 18 ország 61 versenyfilmjének bemutatása egyben azt is jelenti, hogy Magyarország legrégebb óta, folyamatosan működő filmfesztiválját rendezik Szolnokon, október 12. és 15. között.

Az első képzőművészeti filmfesztivált 1969-ben rendezték meg, az 1902-ben alapított Művésztelepéről is ismert Szolnokon. Az első fesztivál 120 percnyi versenyprogramját akkor még három helyi filmszínház vetítette, míg a kísérőprogramoknak a Művésztelep mellett a Damjanich János Múzeum és a Szolnoki Galéria adott otthont. A rendszerváltásig hat alkalommal rendezték meg a fesztivált (1969, 1971, 1975, 1982, 1985, 1988), ami 1993-ban, a Tisza Mozi Kft. és ügyvezetője, Demeter István jóvoltából éledt újjá. A kétéves rendszerességre 1998-ban álltak rá a rendezők, akik 2000-től nemzetközivé szélesítették a merítést.

A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválra 57 országból, közel ezer alkotást neveztek. Indulni olyan 2013. január elseje után készült filmekkel lehetett, amelyek képzőművészeti alkotások filmes eszközökkel történő bemutatására, újraértelmezésére vállalkoznak, illetve egy vagy több képzőművész (művészeti csoport) életéről, annak egyes szakaszairól készültek. A szervezők emellett olyan alkotásokat is vártak, amelyek a képzőművészet egyes irányzatait, korszakait, társadalmi összefüggéseit tárták fel, és természetesen olyan művekkel is lehetett nevezni, amelyek maguk is a képzőművészet eszközeinek felhasználásával készültek (pl. kísérleti és animációs filmek).

A versenyprogramba végül 18 ország 61 alkotását válogatták be, amelyeket a Tisza mozi három termében, négy napon keresztül tekint majd meg a zsűri és a közönség. A versenyprogramban olyan rendezők filmjei szerepelnek, mint Jankovics Marcell, Osskó Judit, Gyulai Líviusz, Kroó András és Zajti Gábor.

Hagyomány, hogy a rendezők, a fesztivál televíziókban is futó szignálfilmjének elkészítésére is pályázatot írnak ki magyarországi, filmes képzésben résztvevő felsőoktatási hallgatók számára. Erre nyolc pályamű érkezett, amelyek már elérhetőek a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál honlapján.

További információ: http://festival.tiszamozi.hu/000_Fesztivalok/2016/