(Zhang Lu: Egy csendes álom)
Az Egy csendes álom (A Quiet Dream / Choon-mong) Zhang Lu 2016-os filmje (a rendező 12. filmje) egészen különleges darab, egy újabb ázsiai indie gyöngyszem.
A középpontban, egy kínai-koreai (maga a rendező is kínai-koreai származású) nő, Yeri (Han Ye-ri) áll, aki egy kocsmát visz Szöul egyik lepukkant negyedében, miközben mozgásképtelen apját is el kell látnia. Köré szerveződik három férfi különböző hátérrel. Egy észak-koreai menekült (Park Jung-bum), aki keresi a helyét Délen kevés sikerrel, bipoláris zavarban szenved, s volt főnöke azért rúgta ki, mert szomorú szemei vannak. Egy volt gengszter (Yang Ik-joon), aki azért szorult ki az alvilágból, mert nevetett egy esküvőn. Végül pedig Ye-ri főbérlője (Yoon Jong-bin), aki epilepsziás. A férfiakat alakító színészek mind ismert koreai színész-rendezők, akik ebben a filmben olyan karaktereket alakítanak, amilyenek korábban a saját filmjeikben is feltűntek. Ők hárman Ye-ri udvarlói, egymás barátai. Van egy további udvarló is, egy leszbikus focista-költő, aki csak néha bukkan fel a semmiből, majd tűnik el hirtelen.
A filmnek nincs egységes, összefüggő cselekménye, véletlenszerű jelenetek láncolata, ám ez nem jelenti azt, hogy szétesne. Inkább arra koncentrál, hogy fokozatosan ismerjük meg a szereplőinket, a hátterüket, egymáshoz fűződő viszonyukat. Bepillantást nyerünk életük intim részleteibe, nehézségikbe. Azonban senki se számítson romantikus-vígjáték elemekre. A három férfi közül egyik sem hódítja meg Ye-ri szívét – illetve mindannyian ugyanannyira hódítják meg, ami kimerül abban, hogy a lány elmeséli, hogy mindhárom férfival lefeküdt már álmában. A főhősök gyakran keverednek konfliktusba amiatt, hogy egymás riválisai, ám ez, mondhatni “jobb híján”, a film drámaitlanító szerkezete miatt válik hangsúlyossá. Fontosabb, hogy szereplőink magányos figurák, akiknek senkijük sincsen egymáson kívül, csak egymásra számíthatnak, és barátságuk valóban erős, mindenben segítenek egymásnak.
Néha egészen abszurd jelenetekkel találkozunk, az egyik legjobb példa, amikor Ye-ri az utcán sétálva találkozik egy nővel, aki egy kidobott szekrényből lép elő, és arra a kérdésre, hogy mit csinált bent, annyit felel: imádkoztam. Majd sok jelenettel később azt látjuk, ahogy Ye-ri lép ki ugyanabból a szekrényből, és a neki szegezett kérdésre, ő is ugyanazt feleli. Vagy amikor egy férfi a kocsmában azért nem lövi le őket, mert türelmesek voltak vele.
A tény, hogy fekete-fehér a film, és az akció hiánya, sokakat elrettenthet, de mindenképpen érdemes a filmnek egy esélyt adni. Ha nyitottak vagyunk rá, könnyen beszippant a környezet és a hangulat, a finom melankólia és az oldott boldog pillanatok keveredése. Visznek magukkal minket egyik jelenetből a másikba a szereplők. A film lezárása pedig még jó ideig ott marad majd velünk.