Stúdió

Rövid történet:

A stúdió 1992-ben, az ELTE Média Centerrel (EMC) egy időben jött létre, Turai Ferenc, később Tóth Imre vezetésével. A mai helyén, de kezdetben csak egy helyiségben, még teljesen analóg technikákat használva kezdte meg működését.

1994-ben készült el a kamerákkal és lámpákkal felszerelt műterem és a vezérlő, ami már stúdiófelvételek készítésére is alkalmas volt.

Egy évvel később kezdődött el a rádióstúdió fejlesztése, ahol ma már egyetemi kurzusok folynak, és itt kapott otthont az Első Pesti Egyetemi Rádió (EPER  97.0) is.

2010-től a stúdió teljesen digitális mobil stúdiórendszer fejlesztésébe kezdett.

A stúdió legfontosabb feladatai a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet három tanszékének (film, média és kommunikáció, esztétika) műszaki kiszolgálása, az előadások, szemináriumok technikai támogatása, a hallgatók órai és vizsgamunkáinak segítése.

Elérhetőség:

ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Stúdió

1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. (főépület, alagsor, -130)

Telefon: 411-6500 (3143-as mellék)

E-mail: studio@emc.elte.hu

Nyitva tartás: hétfő-péntek 9:00-19:00

Kollégák, kapcsolat:

Tóth Imre (mb. műszaki igazgató): +36-30-9333-424, imre _at_ emc.elte.hu

Hajnal Ernő (stúdióvezető): hajnalerno _at_ emc.elte.hu

Szita János (stúdiótechnikus): szitaj _at_ gmail.com

 

Neked mi jár a fejedben?