Idén ősztől KEDDenként az animációé a főszerep a KINO-ban!
A KEDD Filmstúdió animációs filmklubot indít szeptember 13. és december 6. között a KINO moziban.
A kedd délutánonkénti másfél órás sorozat célja, hogy az animációs film esztétikájába adjon betekintést tematikus vetítések és animációs filmrendezők, filmes szakemberek vezetésével. A félév során a különféle animációs technikák rendszerezésén túl a részvevők az animációs filmnek az egyéb műveltségi ágakkal való kapcsolatával és különféle zsánereivel ismerkedhetnek meg kortárs, illetve klasszikusnak számító animációs rövidfilmeken keresztül. A tematikus filmválogatások a hazai rövidfilmes fesztiválok és filmes rendezvények programjából szemezgetnek, illetve a filmes és kulturális portálok szakmai együttműködésével valósulnak meg. Partnerünk a Daazo.com, a BuSho, a KAFF és az Animáció Világnapja, illetve a Prizma Online és a Prae.hu is.
A KEDD-Kino Filmklub a magyar középiskolai mozgóképkultúra és médiaismeret című iskolai tárgyhoz a 2011/12-es év őszi félévében tanórán kívüli foglalkozásként is kapcsolódni kíván, illetve az egyéb iskolai tantárgyak hasznos kiegészítője lehet – rendhagyó módon, a moziban.
A szeptember 13-i első alkalommal a hagyományos rajzfilmkészítés mikéntjével fogunk megismerkedni számos díjnyertes hazai és külföldi animációs rövidfilm révén és az Oscar-díjas Rofusz Ferenc vezetésével.
Tematika
09. 13. HAGYOMÁNYOS RAJZFILM
09. 20. SZÁMÍTÓGÉPES RAJZANIMÁCIÓ
09. 27. BÁB- ÉS GYURMA ANIMÁCIÓ
10. 04. STOP MOTION: KOLLÁZS- ÉS TÁRGYANIMÁCIÓ
10. 11. 3D-S ANIMÁCIÓ
10. 18. ANIMÁCIÓ ÉS IRODALOM
10. 25. ANIMÁCIÓ ÉS FANTASZTIKUM
11. 08. ANIMÁCIÓ ÉS MŰVÉSZET
11. 15. ANIMÁCIÓ ÉS TÖRTÉNELEM
11. 22. ANIMÁCIÓ ÉS TÁRSADALOM
11. 29. ANIMÁCIÓ ÉS ÖKOLÓGIA
12. 06. ANIMÁCIÓ ÉS ZENE
A részletes programot, illetve az előadók teljes listáját a filmklub Facebook- és weboldalára folyamatosan töltik fel a szervezők.