Filmklubok és fesztiválok

100 éves Macskássy Gyula

macskassy-nap_plakat_web
Írta: film

Macskássy Gyula a harmincas évek elején kezdte pályafutását, és noha Magyarországon már jóval korábban is születtek animált filmkísérletek, mégis őt tartjuk a magyar animáció atyjának. Személye és munkássága folytonosságot jelentett a világháború előtti és az államosítást követő filmgyártás időszaka között. Első magánstúdióját Halász Jánossal (azaz a szintén száz éve született John Halasszal) és a később karikaturistaként dolgozó Kassowitz Félixszel közösen alapította. A ’48-as államosítást követően a már kizárólag Macskássy Gyula vezetésével működő animátorstábból (köztük például Dargay Attilával) néhány év átmeneti állapot után megszületett a Pannónia Filmstúdió, amely pár évtizeddel később az animáció fellegvárává nőtte ki magát.

Az Örökmozgó Filmmúzeum február 25-én, a hónap utolsó szombatján vetítéssel és beszélgetéssel egybekötött emléknapot szentel animációs klasszikusunknak. Délelőtt a gyerekeknek kedveskedünk néhány örökzöld mesefilmmel – köztük az első színes rajzjátékfilmmel, a Kiskakas gyémánt félkrajcárjával.

Az este folyamán válogatást mutatunk be a rendező reklám- és egyedi rövidfilmjeiből. A harmincas és negyvenes években készült tárgymozgatásos hirdetések szenzációs technikai igényességükkel és a hirdetett termék köré kanyarított frappáns kis történeteikkel fogják garantáltan elvarázsolni a mai nézőt (is) – legyen szó hashajtó tablettáról, röviditalról vagy egy pakli cigarettáról. Már a Pannónia Filmstúdió égisze alatt készültek a Várnai György karikaturistával közösen jegyzett egyedi filmjei, amelyek megnyitották a magyar animáció számára az utat a külföld felé. A Ceruza és radír, a Párbaj, a Romantikus történet, vagy az egy évtizeddel később született sztoikus hangvételű egyperces filmecskék felnőtteknek szóló „mesefilmek” voltak, amelyek az emberi esendőséget finom iróniával, megértő humanizmussal tálalják.
És hogy megtudjuk, ki is volt valójában a magyar animáció atyja, akit életében is kivételes tisztelet övezett, a vetítések után egy nyilvános esti beszélgetésre hívunk mindenkit. Egykori kollégákkal és filmes szakemberekkel próbáljuk meg felidézni, megismerni az idén száz éves Macskássy Gyula személyét, munkásságát, hatását a magyar animációs filmművészetre.

 
Vendégeink lesznek Dizseri Eszter, az egykori Pannónia Filmstúdió „krónikása”, Mata János, Richly Zsolt és Szoboszlay Péter, Macskássy Gyula egykori filmrendező kollégái. A fiatal, illetve pályakezdő generációt Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs szakvezetője fogja képviselni, aki ugyan nem ismerhette személyesen Macskássyt, a tanszék által 2002 óta szervezett Kiskakas Filmnapok mégis Macskássyék első színes rajzjátékfilmje után kapta a nevét. Orosz Márton művészettörténész, a korai animációs film kutatója Macskássy filmtörténeti jelentőségéről beszél majd.