Filmklubok és fesztiválok

Zbigniew Rybczyns filmjei

steps-zbigniew
Írta: film

A Képek Állása  rendezvénysorozat keretében  2012. október 18-án, csütörtökön, 18 órától a  Toldi moziban (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.) vetítik  Zbigniew Rybczyns kifilmjeit és videóit, valamint Dorota Zgłobicka dokumentumfilmjét a Rybczynski elképzelései szerint Wrocławban megvalósuló vizuális technológiák stúdiójáról („Studio ideale”).

A BELÉPÉS DÍJTALAN!

Zbigniew Rybczyńskit elsősorban kísérleti filmek és újító szellemű videó-alkotások szerzőjeként ismerjük, aki számos filmdíj, többek között az Oscar-díj és az Emmy kitüntetettje, olyan alkotóként, akinek munkái hozzájárultak a 80-as évek közepét jellemző zenés videó stílusának kialakításához, amiért is három ízben nyerte el az MTV díját, végül pedig olyan filmesként, aki elsőként nyúlt a nagyfelbontású elektronikus képhez, tudatosan szakítva ezzel a hagyományosan értelmezett filmmel mint médiummal.

Filmek:

– Imagine, zene John Lennon, 1987 (4’30”)

– Oj! Nie moge sie zatrzymac! / Jaj! Nem tudok megállni!, 1975 (9‘56”)

– Weg zum Nachbarn, 1976 (2’30”)

– Nowa Ksiazka / Új könyv, 1975 (10‘26”)

– My Window, 1979 (2’26”), Swieto / Ünnep, 1976 (9‘38”)

– Kwadrat / Négyzet, 1972 (4’44”)

– Tango, 1980 (8‘14”)

– Media, 1980 (1’36”)

– Steps 1987 (26‘)

– project Wrocław Visual Technology Studios /Dorota Zgłobicka, 2011 (23’16”)