Filmklubok és fesztiválok

FRISS HÚS 3.0

10403042_451438425011374_5743190971238936933_n
Írta: film

FRISS HÚS 3.0

Közeledik a nagy várakozással övezett Friss Hús 3.0 rövidfilmszemle. A március 25-29 között megrendezendő fesztivál programját 2013. január után készült nemzetközi és magyar rövidfilmekből állították össze.

A nemzetközi versenyprogram három blokkjának válogatásában olyan filmek szerepelnek majd, mint az Oscar-díjas, felemelő The Phone Call, vagy a Berlinale rövidfimes versenyében Ezüst Medvét nyert Bad at Dancing című alkotás, amely korunk egyetemistáinak szorongásait mutatja be fekete humorral.

A magyar programba összesen 32 filmet válogattak be, többek között M. Tóth Géza női szerepeket és sorsokat bemutató rövidfilmjét, a Yest, a rangos Clermont-Ferrand-i rövdifilmfesztiválon díjat nyert Maradékot, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta művét, Szirmai Márton Expedícióját, amely 2015 januárjában a filmkritikusok díját kapta, vagy Hartung Attila Fasírt című munkáját, amely Margitai Ági utolsó filmszerepe volt.

Idén először az animációs és az élőszereplős filmek közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek majd: a tavalyi két (magyar és nemzetközi) fődíj helyett három (magyar élőszereplős, magyar animációs, és nemzetközi élőszereplős és animációs) fődíjat osztanak ki.

A Friss Hús célja, hogy a fiatal filmeseknek alkalmat kínáljon arra, hogy széles közönség előtt, nagyvásznon vetíthessék filmjeiket. Az első és a második év is minden várakozást felülmúlt. A négy napig tartó vetítéssorozatok szinte mindig teltházasak voltak, a kiegészítő kulturális eseményeken, workshopokon több száz filmkedvelő vett részt. Az idei eseményt megnyitó Short Shots vetítést és bulit ugyancsak nagy figyelem övezte: az érdeklődésre való tekintettel két helyszínen, kétszer kellett levetíteni az elmúlt évek versenyprogramjából összeállított válogatást.

A Friss Hús teljes programja:

***Magyar Versenyfilmek I.

vetítési időpontok: március 25. 19.00,   március 27. 17.00

 

Viadal / Fight 14′ Szeiler Péter

Kamaszkor vége / End of Puberty 9′ Szilágyi Fanni

Marea / Tides 15′ Breier Ádám

Szépségkirálynő / Beauty Queen 13′ Oláh Judit

Yes 9′ M. Tóth Géza

Lámpaláz / Stage Fright 12′ Görögh Árpád

Limbo Limbo Travel 17’ Kreif Zsuzsi, Zétényi Bori

 

***Magyar Versenyfilmek II.

vetítési időpontok:   március 25. 21.00,   március 28. 15.00

 

Saudade 11′ Fazekas Gyöngyi

Egy nap kezdete / The Beginning of a Day20′ Teszler Tamás

Maradék / Leftover 15’ Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta

Visszajöttem volna / I would have come back 16′ Besenyei Zsuzsanna

Az őz meg ott rohad lent / Rotten deer 18′ Brauner Máté

 

***Magyar Versenyfilmek III.

vetítési időpontok:   március 26. 19.00,   március 29. 21.00

 

Frusztráció / Frustration 3’ Kopasz Milán

A telep / The Blocks 27′ Csoma Sándor

Bestiárium / Bestiary 1′ Kruppa Noémi

Agapé / Agape 22′ Bánovits Ottó

A paradicsom / The Paradise 13′ Bán Attila

Betonzaj / Concrete Noise 30’ Kovács István

 

***Magyar Versenyfilmek IV.

vetítési időpontok:   március 26. 21.00,   március 29. 17.00

 

Fasírt / Meatball 14’ Hartung Attila

Hetvenes / Seventies 29′ Dombrovszky Linda

Szívradír / Heart Blocker 17′ Csukás Sándor és Oláh Kata

Kiss Me Hard! 9’ Barta Árpád

Mese / Tale 7′ Bertóti Attila

 

***Magyar Versenyfilmek V.

vetítési időpontok:   március 27. 21.00,   március 29. 19.00

 

Terek / Places 23′ Erkel Bálint

Reggeli látogató / Morning Visitor 13′ Csicskár Dávid

Levél Istenhez / Letter to God 30′ Topolánszky Tamás

Mező utca 1. / Meadow Street 1. 7′ Király Krisztián

Expedíció / The Expedition 11′ Szirmai Márton

 

***Magyar versenyfilmek VI.

vetítési időpontok :   március 28. 19.00,   március 29. 15.00

 

Idegenek / Strangers 19′ Kapitány Iván

Ól / Sty 10′ Hermán Árpád

Jaffa 25′ Szabó Szonja

Boglárka 13’ Badits Ákos

Rimbaud 21′ Lichter Péter

 

 

***Nemzetközi versenyfilmek I.

vetítési időpont: március 27. 19.00

 

I Remember 30’ Janna Ji Wonders – Germany

Last Base 14’ Aslak Danbolt – Norway

Capture 16’ Tamar Rudoy – Israel

Where we are 14’ Ilker Çatak – Germany

Meanwhile 5’ Stephen McNally – United Kingdom

 

***Nemzetközi versenyfilmek II.

vetítési időpont: március 28. 17.00

 

The Phone Call 20’ Mat Kirkby – United Kingdom / Oscars 2015 for Short Film (Live Action)

Remains 30’ Yotam Ben-David – Israel

How to Build a Terrarium 16’ Emma Piper-Burket – Czech Republic

Killing My Girl 12’ Tasos Giapoutzis – United Kingdom, Greece

The Bigger Picture 7’ Daisy Jacobs – United Kingdom

 

***Nemzetközi versenyfilmek III.

vetítési időpont: március 28. 21.00

 

Misophonia 24’ Marianne Skovdahl – Norway

Sunny 29’ Barbara Ott – Germany

The Noisemaker 16’ Karolis Kaupinis – Lithuania, Sweden

Faded Finery 11’ Sonia Gerbeaud, Mathias de Panafieu – France

Bad at Dancing 11’ Joanna Arnow – USA Berlinale 2015 Short Competition