Filmklubok és fesztiválok

KOREAI FESZT

Poszter-Koreai-filmfesztiva
Írta: film

KOREA A SZEMED ELŐTT

  1. KOREAI FILMFESZTIVÁL

November 10-14.

Immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a szakma és a közönség köreiben is rendkívül nagy sikernek örvendő Koreai filmfesztivál. A 2015-ös év egészen új koncepciót hozott magával a vetítések tekintetében, mivel 6 helyszínen, köztük 3 vidéki városban összesen 20 film kerül bemutatásra, eredeti nyelven, magyar felirattal. A november 10 és 14. között megrendezésre kerülő programon a magyar néző számára különleges hangulati világot sugárzó, érzelemgazdag és szuggesztív koreai filmgyártás népszerű alkotásai lesznek láthatóak. Az idei év filmrepertoárja egy egyéves előkészítő folyamat eredménye, mely során egy közönségkutatás keretein belül kétezer magyar filmrajongó töltött ki kérdőívet, hogy olyan filmválogatás kerülhessen vászonra, mely 100 százalékosan a magyar nézők igényein alapszik.

Idén a fesztivál alatt bemutatott filmek között szerepel kosztümös kalandfilm, akció, dráma, thriller, romantikus és családi vígjáték, gengszterfilm sőt még animációs film is, hogy minden korosztály találjon kedvére valót. A filmek kínálata mellett a helyszínek száma is növekedett, így Budapesten a Koreai Kulturális Központban ingyenesen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a a Sugár Moziban pedig kedvezményes áron tekinthetők meg a filmek. Debrecenben a Művelődési Központ, Pécsen pedig az Egyetem Általános Orvosi Kara biztosít mozitermet az ingyenes vetítéseknek. Szegeden az Belvárosi Moziban kerülnek vászonra a koreai alkotások, melyeket kedvezményes belépőjeggyel tekinthetnek meg az érdeklődők.

A fesztivál hivatalos megnyitójára november 10-én 18 órakor kerül sor az Uránia Filmszínházban, egy különleges koreai táncbemutatóval és rövid koncerttel megfűszerezve. A filmvásznon pedig máris ízelítőt kaphatunk a sajátos koreai rendezői felfogásból, illetve képi világból a Kalózok című kosztümös kalandfilm kapcsán.  A humoros kalandokat és izgalmas harcjeleneteket ígérő Kalózok 2014 egyik legsikeresebb filmje volt hazájában 8,7 millió eladott mozijeggyel. Férfi főhőse a hazánkban különösen népszerű Kim Namgil, akinek Egy szépség képmása című filmje már szerepelt a Koreai Filmhét programjában. Női párja, Szo Jedzsin a Kalózokban nyújtott alakításáért elnyerte a koreai Oscarnak számító Grand Bell Awards gálán a legjobb női főszereplőnek járó díjat. A történet szerint a Csoszon-dinasztia kezdetén éppen hazaszállítanák a Kínától kapott hűbéri pecsétet, amikor egy bálna elsüllyeszti a hajót, és lenyeli a nagy értékű tárgyat. Megindul az őrült hajsza a bálna után, de a katonákból, kalózokból és banditákból álló bálnavadász csapatok nem csak az állattal, hanem egymással is szívesen végeznének. Az eszement történetben megfelelő arányban van meg a melodráma, a romantika, a látványos akció és a humor is.

kaloz2

Hogy a látogatók könnyen eligazodjanak a fesztivál filmkínálatában s a vetítések időpontjaiban, létrehozták a www.koreaifilm.hu weblapot, melyen minden részletes információt megtalálnak.

Programfüzet

Poszter-Koreai-filmfesztiva