Filmajánló Filmklubok és fesztiválok

A TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL BERLINBEN

Testrol_es_lelekrol_stils_0136630
Írta: film

HAMAROSAN KEZDŐDIK A 67. BERLINALE –
VERSENYPROGRAMBAN ENYEDI ILDIKÓ ÚJ FIMJE

A TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL című alkotásnak már megvan a világforgalmazója is!

Február 10-én lesz Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjének világpremiere a 67. BERLINALÉN. Hét alkalommal vetítik majd Berlinben a versenyprogramban szereplő magyar alkotást, melyet a rendező mellett elkísér a fesztiválra Mécs Mónika és Muhi András producer, Herbai Máté operatőr, Szalai Károly Szacsa vágó, Lukács Péter Benjámin hangmérnök, Balázs Ádám zeneszerző, Horkai Zoltán állatkoordinátor, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők, valamint Tenki Réka és Nagy Ervin is. A Testről és lélekről világforgalmazója a Films Boutique. Az új Enyedi-film március 2-ától már országosan látható lesz a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Február 9-én nyitja meg kapuit a 67. BERLINALE. Az 1951-ben alapított filmfesztivál a filmművészet és a filmszakma egyik legfontosabb és egyben az év első A-kategóriás nemzetközi eseménye. Tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre, Európa legnagyobb közönséget vonzó filmfesztiválja a berlini.

Február 10-én, pénteken, a fesztivál első „teljes napján”, reggel 9-kor tartják a film sajtóvetítését és 11.15-kor a hivatalos sajtótájékoztatóját, melyen jelen lesz Enyedi Ildikó rendező mellett Mécs Mónika és Muhi András producer, Herbai Máté operatőr, Horkai Zoltán állatkoordinátor, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők, valamint Tenki Réka és Nagy Ervin is. A Testről és lélekről egy igazi szerelmesfilm, melyben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik.

Testrol_es_lelekrol_stils_0112236

A versenyfilmek közül másodikként pénteken 16 órakor lesz a Testről és lélekről díszbemutatója. A filmnek további öt nyilvános vetítése lesz. Az idei Berlinálén 18 film versenyez majd az Arany Medvéért. Az idei zsűri elnöke Paul Verhoeven holland rendező és forgatókönyvíró lesz. Magyar alkotás utoljára 2012-ben szerepelt a Berlinale versenyébe, akkor Fliegauf Bence – szintén az Inforg-M&M Film gyártásában készült – Csak a szél című filmje többek között a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét nyerte el.

A Testről és lélekről világforgalmazója a német-francia Films Boutique, amely számos díjnyertes film mellett Tarr Béla utolsó alkotását (A torinói ló) is nagy sikerrel értékesítette a nemzetközi piacon, több mint 40 országba adták el.

tel_tenki_rekaEnyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt.

tel_nagy_ervin_2A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Magyarországon forgalmazza a Mozinet.