Filmklubok és fesztiválok

ARTMOZIK ÉJSZAKÁJA

artmoziejszaka2017b-98x33
Írta: film

Éjszakai filmfesztivál öt helyszínen!

Május 12-én, pénteken az Artmozik éjszakáján egyetlen karszalag megvásárlásával öt fővárosi mozi valamennyi termében korlátlanul nézhetünk filmeket egész éjjel. Karszalagok a helyszíneken, vagyis a Művész, Puskin, Toldi, Tabán és Kino Cafe mozi pénztáraiban kaphatók, 3500 forintért.

A Budapest Film Zrt. már hagyományos mozimaratonja, az Artmozik éjszakája idén is tartogat különlegességeket és premier előtti vetítéseket, amellett, hogy erre az egy alkalomra visszahoz a vászonra jó párat az elmúlt hónapok legsikeresebb darabjai közül. Idén először ráadásul az egyes mozik egy-egy tematika szerint vetítenek filmeket. A Toldi egyik termében kizárólag felnőtteknek szóló animációs filmek (pl. A fiú és a szörnyeteg, A vörös teknős), a másikban skandináv krimik, köztük a teljes Q-ügyosztály trilógia kap helyet. A Művész műsorának zászlóshajója Chaplin Modern idők című klasszikusának felújított, digitalizált változata, amit az országos forgalmazás előtt itt láthat először a közönség. Akárcsak A sóher és a Vademberek hajszája című vígjátékot, amelyeket a Puskin tűz műsorára. Utóbbi az új-zélandi Taika Waititi rendezése, a frenetikus humorú komédiát nagy sikerrel vetítették legutóbb a miskolci Cinefesten. Szintén csak fesztiválon, jelesül a Titanicon, többször is teltházzal volt látható az utóbbi évek legfelkavaróbb horrorja, a Nyers, ám az Artmozik éjszakáján ezt is elcsípheti, akinek bírja a gyomra. A Tabánban a helyi közönség kedvencei kerülnek terítékre, vagyis azok, amelyekre az elmúlt egy évben a legtöbben váltottak jegyet a budai artmoziban; látható lesz többek között a Teljesen idegenek, a Ha isten úgy akarja is. A Kino Cafe kizárólag hazai sikerfilmekre koncentrál, itt pörög majd sok egyéb remek magyar alkotás mellett a Brazilok, a Testről és lélekrőlés az Ernelláék Farkaséknál. Nem beszélve egy újabb premier előtti különlegességről: a Film Farm rendhagyó bemutató, ugyanis hazai rövidfilmeket fűz össze. Aki pedig egymás után szeretné látni mindkét Trainspotting-részt, ezt is megteheti a Művészben.

A teljes program:
http://artmozi.hu/programok/artmozik-ejszakaja-2017

Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/245340119267562/

https://www.youtube.com/watch?v=5Yiwhx1e7TU