(Kim Jong-kwan: Az asztal)
Kim Jong-kwan különleges szerkezetű művében olyan koreai filmcsillagokat láthatunk a vásznon, akik a koreai mozi iránt érdeklődő magyar közönség számára már ismertek lehetnek. Im Soo-jung színésznőt a kedvelt koreai sorozatból, a Chicago Typewriter-ből ismerhetjük, Jung Yu-mi pedig a Vonat Busanba (Train to Busan) című filmben is szerepelt. A férfiak közül Yeon Woo-jin a Királynő egy hétre (Queen for seven days) főhőse volt korábban. A film hangsúlyozottan a színészi játékra épül, mivel a szereplők egész végig egy asztalnál ülnek, az arcjáték kiemelten fontossá válik a nézői bevonódásban.
„Ennek a helynek története van.” „Ez még a nagyapámé volt, már sok mindent megélt.” – mondjuk gyakran. A tárgyakat lélekkel ruházzuk fel, helyekhez hangulatokat kötünk, egy aprócska különbség miatt választunk másik asztalt egy kávézóban. A használók emlékei körül veszik, tartalommal töltik meg a tárgyat. Egy ilyen tárgy Kim Yong-kwan filmjének címadója és fókuszpontja.
A gyönyörű és érzékletes felvételek teremtik meg az „asztal világát”. Egy nyugodt, kellemes és félreeső kávézóban vagyunk a modern Dél-Koreában, ahol az emberek minden napi életüket élik, mindennapi problémákkal. A hely vendégei a főszereplőink, az ő sorsukból kapunk aprócska epizodikus szeleteket. Tragédiák és szerelmek, történetek és titkok, melyek feledésbe merülnek, de mégis marad valamiféle nyom utánuk.
Az asztal körül megjelenő, kiragadott életpillanatok sorát végig nézve úgy érezzük, hogy szinte maga a tárgy is feltöltődik az emlékekkel: “ennek az asztalnak története van”. Különleges módon a film csak egy-egy kiragadott párbeszédet mutat meg az emberi sorsokból, melyekből nekünk kell következtetnünk a múltra, jelenre és jövőre. A négy történet középpontjában egy-egy szerelmi probléma áll. Az epizódoknak külön-külön is van tanulsága, azonban egyben értelmezve a mondanivaló új rétegéhez is eljuthatunk.
Kim Jong-kwan műve ugyanakkor nem annyira válaszokat ad, mint további gondolkodásra, az elejtett félmondatok megfejtésére ösztönöz, miközben különös hangulatú képet fest a kortárs Koreáról. A gyönyörű felvételek, amelyek a vízben ázó teán, vagy az ablakot verő esőn időznek, fontos szerepet játszanak az atmoszféra megteremtésében. S ugyancsak meghatározó a hangulat átadásában a film zenéje. Narae, a zenei rendező, már többször dolgozott együtt Kim Jong-kwan-nal, s az epizódok közti átvezető zenéken kívül a kávézóban felhangzó háttérzenékbe is sok munkát fektetett.
Ennek a filmnek olyan hangulata van, mint egy jó kávénak: egyszerre megnyugtat és felpörget, ismerős és mégis valami egészen új. Elsősorban a művészfilmek kedvelőinek ajánlom, akik szívesen indulnak érzelmi kalandokra pörgős akciójelenetek nélkül is.