Filmszakos hírek Könyv / DVD

ARTISJUS IRODALMI DÍJ: GYÖRGY PÉTER

György-Péter
Írta: film

Az Artisjus Irodalmi Díjat 2017-ben is öt meghatározó mű szerzőjének ítélték oda. György Péter, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója esszé, kritika kategóriában kapott elismerést. A Nagydíj nyertese Nádasdy Ádám lett, a többi kategóriában Ladik Katalint, Ménes Attilát, és Dérczy Pétert díjazta a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület.

Az egyesület irodalmi díja próza, líra, tanulmány, valamint esszé/kritika kategóriákban jutalmazza az elmúlt év meghatározónak ítélt műveit, ezzel ösztönözve a művészek további alkotómunkáját. Az esszé/kritika kategóriában Az ismeretlen nyelv – A hatalom színrevitele című kötetért György Péter veheti át a szervezet díját. A közismert esztéta, médiakutató, egyetemi tanár az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, a Média és Kommunikáció tanszék tanára. AZ ELTE BTK magyar-történelem-esztétika szakán végzett, 2005 óta az MTA doktora, 2006-ban habilitált az ELTE-n (filozófiai tudományok). Tanított New Yorkban, Londonban, Manchesterben és Krakkóban is. Kutatási területe a 20-21. századi magyar művészettörténet, a kortárs művészet elmélete és gyakorlata, illetve az új média kulturális összefüggései.

Az elmúlt évtizedek során folyamatosan részt vett a média és kommunikáció szakok magyar felsőoktatási kurrikulumának kidolgozásában, illetve a kurrikulumok adaptálásában, a BA/MA/PhD rendszerbe való beillesztésében.

A Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent Az ismeretlen nyelv. A hatalom színrevitele c. könyvében a szerző különleges feladatra vállalkozik. Az 1945 utáni Magyarországon létrejött politikai hatalom és társadalmi rend új szerepeket, új kényszereket és új nyelvet követelt magának. Ezt a világot mutatja be: az intim szféra és a nyilvánosság közötti válaszfalak elmosódásának folyamatát és következményeit, a rítusokat és gyónásokat, a csapdák elkerülésének lépésrendjét.

Margócsy István méltatásában így fogalmaz: „György azt bizonyítja roppan izgalmas esettanulmányokon keresztül, hogy a hatalom nyelvének elsajátítása mily nehézségekkel jár, micsoda nagyszabású konfliktusokat tud gerjeszteni – s végül, hogy a hatalmi nyelvhasználat akár saját paródiáját, kifordítását is előhívhatja.”

A díjazottak az idei elismeréseket március 28-án veszik át a Budapest Music Centerben (BMC). A korábbi években az Artisjus Irodalmi Díj kitüntetettjei között volt mások mellett Kukorelly Endre, Pintér Béla, Spiró György, Tandori Dezső, Háy János, Zalán Tibor, valamint Cserna-Szabó András és Závada Pál is.

A további díjazottakról részletesen az Artisjus hivatalos blogján olvashatnak:
https://dalszerzo.hu/2017/03/07/nadasdy-adame-az-irodalmi-nagydij/

Artisjus Irodalmi Díj 2017

Díjazott Kötet címe  Mű típusa
Artisjus Irodalmi Nagydíj Nádasdy Ádám Isteni színjáték fordítás verses epika
Artisjus Irodalmi Díj Ladik Katalin A víz emlékezete líra
Artisjus Irodalmi Díj Ménes Attila Folyosó a Holdra próza
Artisjus Irodalmi Díj Dérczy Péter Között. Orbán Ottó költészetéről tanulmány
Artisjus Irodalmi Díj György Péter Az ismeretlen nyelv. A hatalom színrevitele esszé/kritika