Filmklubok és fesztiválok

HETVENKEDŐ – magyar filmtörténeti mozimaraton

aranyember
Írta: film

Februártól az Örökmozgóban folytatódik az Odeon filmtörténeti mozimaratonja – hetven év legnépszerűbb magyar játékfilmje, kópiáról!

1942-ben a Velencei Filmfesztiválon mutatták be Szőts István Emberek a havason című filmjét, amely a rendező játékfilmes pályája mellett egyúttal a magyar szerzői film kezdetét is jelentette. Annak a szerzői attitűdnek a kibontakozását, amely mind a mai napig alapjaiban határozza meg nemcsak a művészi víziók, hanem a közönségfilmek jellegét is.

Az Odeon által indított, Hetvenkedő című magyar filmtörténeti vetítéssorozatában a közönség az elmúlt hetven év legkedveltebb alkotásait tekintheti meg. A június 21-ig tartó, hetente háromszor jelentkező maratoni rendezvénysorozat 1942-től 2012-ig kronológiában haladva minden alkalommal a soron következő év legnézettebb játékfilmjét tűzi műsorra. A magyar film műfaji sokszínűségét is bemutató vetítéssorozatban az opusokat filmkópiáról vetítjük.

A Lurdy moziban startolt program két hét után az Örökmozgó Filmmúzeum találta meg végleges otthonát, mind a távolság, mind a jegyár tekintetében közelebb hozva a közönségfilmeket a közönséghez. További jó hír, hogy mostantól a diák- és a nyugdíjas jegy mellett csoportos kedvezmény is igényelhető.

A vetítéseket hetente egyszer beszélgetések követik, ahol a nézők szakértők segítségével nyerhetek betekintést az adott héten bemutatott filmtörténeti időszakba. Ezúttal azonban nem a filmkánoné a főszerep, hanem a közönségé, hiszen a programot nem a kritikai, filmtörténészi esztétikai szemlélet, hanem a közönségízlés alapján állítottuk össze. A vetítéssorozat moderátora Schreiber András filmkritikus.

JEGYÁR:
hétfőn és szerdán: felnőtt: 1100 Ft, diák/nyugdíjas: 900 Ft, csoportos (20 fő felett): 700 Ft
pénteken: felnőtt: 1200 Ft, diák/nyugdíjas: 900 Ft, csoportos (20 fő felett): 700 Ft.

 

 

 A legközelebbi vetítések:

Február 15. (péntek) 20:00  Bakaruhában (ff., magyar rom. dráma, 1957)

Február 18. (hétfő) 19:00 Szent Péter esernyője (szín., magyar-csehszl. játékf., 1958)

Február 20. (szerda) 20:00  Szegény gazdagok (magyar játékf., 1959)

Február 22. (péntek) 20:00 Fűre lépni szabad (ff., magyar vígj., 1960)

Február 25. (hétfő) 19:00  Katonazene (szín., magyar filmdráma, 1961)

Február 27. (szerda) 20:30 Az aranyember (szín., magyar kalandf., 1962)