Filmklubok és fesztiválok

ANILOGUE

PROPHET (THE) - On Eating Drinking -Bill Plympton
Írta: film
  1. ANILOGUE NEMZETKÖZI ANIMÁCIÓS FILMFESZTIVÁL

November 25-29. között BUDAPESTEN

Új helyszínekkel bővül az immár tizenharmadik Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, melyet november 25-29. között rendeznek meg Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin moziban az Art+ Cinemában és a Szlovák Intézetben futnak majd a világ legfrissebb és legizgalmasabb rajzfilmjei. Idén hat egész estés animáció és harminc rövidfilm versenyez. Az Anilogue 2015 fókuszában Szlovákia. A fesztivált A próféta című epizódfilm nyitja – melynek különböző fejezeteit a világ legnevesebb animációs rendezői készítették –, és Charlie Kaufman első animációja, a velencei fesztivál nagydíját elnyert ANOMALISA zárja. Az Anilogue egyik színfoltja Gryllus Vilmos koncertje lesz.

 

A világ animációs termésének legjavát felsorakoztató 13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon idén tizenhat egész estés animáció látható majd, melyek közül hat verseng a fesztivál fődíjáért. A francia Simon Rouby rajzfilmjében a 12 éves Adama bátyja hirtelen eltűnik az eldugott nyugat-afrikai faluból, ahol élnek és Adama úgy dönt, megkeresi őt. Christian Desmares és Franck Ekinci April és az ál-világ című alkotásában egy párhuzamos világtörténet szerint 1941-ben V. Napóleon uralkodik Franciaországban, ahonnan misztikus körülmények között sorra kezdenek eltűnni a tudósok. Egy April nevű fiatal lány igyekszik kideríteni, mi ennek az oka.  A román Anca Damian Varázshegy című doku-dráma animációja egy Párizsban letelepedett lengyel menekült, Adam Jacek Winker életrajzát követve halad át közel fél évszázadnyi történelmen. A japán Keiichi Hara alkotása, a Hokusai kisasszony egy lendületes portréfilm Hokusai mester lányáról, O-Eiről, egy szabadszellemű, szókimondó és nagyon tehetséges nőről. A francia Alain Gagnol, Jean-Loup Felicioli Fantomfiú című filmjében egy titokzatos gengszter megsebesít egy nyomozót, Alexet. A kórházban, ágyhoz kötve, Alex összebarátkozik a kis Leóval, akinek különleges képessége, hogy ki tud lépni a testéből. Végül Hyung-yun Chang dél-koreai rendező A szatellitlány és a tehén című animációjában Il-ho-t, a ‘KITSAT-1’ szatellitet fellövik az űrbe, hogy megfigyelje a Földet. A műhold érdeklődni kezd az emberi szív után.

A fesztivált november 25-én, szerdán 19 órakor az Urániában A próféta című alkotás nyitja, melyben egy kitalált szigeten Almitra, a csintalan nyolcéves kislány találkozik egy politikai fogollyal, Mustafával. Ebből a véletlen találkozásból valószínűtlen barátság alakul ki. Kahlil Gibran számtalan nyelven megjelent klasszikusából az animáció legnevesebb alkotói – többek között Tomm Moore, Roger Allers és Bill Plympton – közösen készítettek rajzjátékfilmet. A 13. Anilogue-ot november 28-án szombaton 19 órakor (ismétlés: vasárnap 15 óra) Charlie Kaufman és Duke Johnson a velencei fesztivál nagydíját elnyert Anomalisa című animációja zárja az Uránia moziban.

A rövidfilmek versenyében 30, közelmúltban készült animáció vesz részt, 16 országból – köztük Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borcsa Limbo Limbo Travel című alkotása –, melyeket 1000 nevezett kisfilm közül választottak ki. A versenyfilmeket idén is nemzetközi zsűri bírálja el: A rövidfilmes zsűri tagjai M. Tóth Géza, Bjoern Bartholdy és Stephan Roelants – utóbbi rendezte az Anilogue-on futó Rendkívüli mesék című egészestés animációt -, az egészestés filmek versenyénél pedig Peter Budinský, Or Fleishera és Temple Réka.

A 2015-ös program minden eddiginél gazdagabb. Lesz japán, litván és világpanoráma szelekció, Visegrad Rallye és egy vizsgafilm válogatás Franciaorszából. A Cartoon D’or válogatásban bemutatkoznak az idei európai animációs nagydíjra jelölt filmek, láthatjuk a svájci Fantoche fesztivál díjnyertes alkotásait, a lengyel O!PLA közönség-kedvenceit, a PAF Other Visions szekció pedig egy különleges válogatást ad olyan audiovizuális munkákból, amelyek az animációt vegyítik egyéb művészeti ágakkal. Az Anilogue 2015 fókuszában Szlovákia áll, így a Szlovák Intézetben is lesznek – ingyenes – vetítések. A fesztivál egyik színfoltja november 28-án 21 órakor az Urániban az Animált Éj, melyben 300 percnyi lenyűgöző és egyben rettenetesen félelmetes alkotás lesz látható. A gyerekeket szombaton reggel 9.30-kor ingyenes animációs workshop várja az Urániában, 10.30 pedig Gryllus Vilmos ad koncertet.

A fesztivál teljes programja a honlapon található: www.anilogue.com.