Filmklubok és fesztiválok

Már kaphatók a jegyek a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválra

zsifi
Írta: film

9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál november 24. – december 6.

A közel évtizedes múltra visszatekintő fesztivált ebben az évben kizárólag online tartják meg, a vetítések a Budapest Film Zrt. Távmozi rendszerén (a Puskin és a Művész Távmoziban) lesznek láthatók országszerte.

Idén mintegy húsz filmmel és számos kísérőprogrammal érkezik a „Zsifi”. A filmek internetes stream közvetítéssel lesznek elérhetők: ahogy a „hagyományos” moziban is, a műsorban szereplő filmeket a programban megjelölt időpontokban lehet megtekinteni Magyarország területén bárhol számítógépen, tableten, esetleg mobiltelefonon.

A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók; az idei válogatásban többek között Németországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Ausztriából, Norvégiából, Izraelből és Magyarországról találhatók alkotások.  A programot az Ellenállás című amerikai film nyitja majd meg, melynek főszereplője Jesse Eisenberg (A közösségi háló, Szemfényvesztők), magyar vonatkozása pedig, hogy Röhrig Géza és Kerekes Vica is szerepel benne.

www.zsifi.org

www.film.artmozi.hu >> film.artmozi.hu/9-budapesti-zsido-es-izraeli-filmfesztival

A 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál szervezője a JCC Budapest – Bálint Ház. A rendezvény fő támogatói: a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, az American Jewish Joint Distribution Committee (JDC), a Thalheimer család, a Német Szövetségi Köztársaság Nagykövetsége, valamint Izrael Állam Nagykövetsége.