Filmklubok és fesztiválok Workshop / képzés

Január 11-én indul a Filmrendezők klubja – A Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének mesterkurzusa

Filmrendezők klubja_20240111
Írta: eltefilm

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete elindítja mesterkurzusát Filmrendezők klubja címen, amely keretében az érdeklődők betekintést nyerhetnek a filmrendezés rejtelmeibe. A vetítéseket követően a nézők egy mesterkurzuson vehetnek részt a film rendezőjével, ahol a legérdekesebb szakmai kérdésekre derül majd fény. Az első félév során olyan moziforgalmazásban régóta nem látható filmek kerülnek vetítésre, melyeknek alkotói az egyesület tagjai.

A vetítésekre háromhetente csütörtökön 19 órától kerül majd sor a Kino Café mozi Nagytermében.

Az első vetítés időpontja január 11. 19 óra, és Enyedi Ildikó Az én XX. századom című nagyjátékfilmje lesz terítéken. A vetítést követően a rendezővel Till Attila beszélget.
A jegyek elővételben megvásárolhatók január 4-től online, a Kino Café honlapján vagy személyesen a mozi jegypénztárában. Az esemény a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének szervezésében kedvezményes jegyáron, 2000 forintért, diákoknak és nyugdíjasoknak 1600 forintos áron látogatható.

Facebook